Elköltöztették Ságvárit

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

[ad 1]

A tegnap délelőtti órákban vitték el a Ságvári-szobrot Gerizdesről. Bár Dr. Török Miklós (DK) önkormányzati képviselő kérte, hogy értesítsék az elszállítás időpontjáról, az önkormányzat ezt nem tette meg. Az alkotás eltávolítását Zeitler Ádám (Jobbik) kezdeményezte.

09771849

Testületi üléseken többször kértük, hogy szóljanak, amikor elviszik a szobrot, ez egy tisztességtelen dolog volt a városvezetéstől – panaszkodott Dr. Török Miklós (DK) ma délelőtti sajtótájékoztatóján. Mucsi Tamás, a párt választókerületi elnöke szerint a szobor eltávolításánál sokkal égetőbb kérdés az, hogy húsz év után nem indult Makó a Virágos város versenyen és a tér sarkán pedig szemétdomb áll. Hozzátette: a szobor elvitele egy szimbolikus dolog, mely azt jelzi, hogy a rendszer nem tűri az ellenállókat.

Az önkormányzat közleménye szerint jogszerűen jártak el, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nkft. szakértői véleménye alapján áthelyezhető az alkotás. A tereprendezés november 30-ig történik meg.

Zeitler Ádám (Jobbik) önkormányzati képviselő márciusban kérte, hogy helyezzék múzeumba a művet. Mint fogalmazott: több mint húsz évvel a rendszerváltás után épp ideje, hogy egy antifasiszta-kommunista ellenálló szobra ne legyen közterületen.

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares