Szír nőt vettek őrizetbe

Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a szír nőnek az előzetes letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása október 11.-ig tart. 

A Szegedi Járási Ügyészség azért indítványozta A. A. R. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szeptember 9.-én 16 óra körül Röszke külterületén, az országba érkező migráns személyek részére fenntartott táborban egy kővel megdobta a táborhely rendjének fenntartása érdekében vele szemben intézkedő, rendszeresített szolgálati egyenruhát viselő rendőrt. A gyanúsított által dobott kő a rendőr karját találta el, azonban sérülése nem keletkezett.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a gyanúsított esetében alappal lehet következtetni arra, hogy szabadlábra kerülése esetén a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne, ezért előzetes letartóztatása mindenképpen indokolt.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem jogerős.

(fotó:illusztráció)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá