Minden a sportról szólt a Maros-parton

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Pénteken és ma a sportágválasztóval várták az érdeklődőket a Maros-parton, délelőtt pedig elrajtolt a félmaraton és a gyalogtúra.

Már pénteken élettel telt meg a Maros-part, hiszen kitelepültek a különböző sportágak képviselői, hogy bemutassák egyesületüket és egy kis kedvet csináljanak az érdeklődnek. Bemutatkoztak az aerobickosok, asztaliteniszesek, kézilabdázók, különböző küzdősportok és a sort még lehetne folytatni.

A mai napi menetrend kibővült a félmaraton és gyalogtúrával, amelyet negyedik alkalommal rendeztek meg. Összesen kétszáz előnevező volt a félmaraton, a 2 fős félmaratoni váltóra, a 8,5 kilométeres futásra és gyalogtúrára, valamint a 800 méteres mini-maratonra. – Ide közel ötven gyermek nevezett, aminek nagyon örülünk, hiszen ők a következő generáció. Az idősebbek közül is többen kérdezték, hogy indulhatnak-e, természetesen igen – ismertette a résztvevőket a sporteseményt rendező Marosmenti Mocorgók sajtóreferense, Joó Zoltán.

46059737

Mint mondta, a pálya nehéz, Apátfalvánál, a Lúdvárnál a homokban van egy szakasz, majd visszafelé végig a futókra süt majd a nap, ami persze kiveszi az erőt belőlük, de ,,aki normálisan felkészült, annak nincs mitől tartania”. A legjobbak egy óra 10 perc körüli idővel értek be.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares