Autonómiából a teljes függetlenségig

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A szavazatok 98 százalékos feldolgozottságánál az önálló katalán állam megalakítását szorgalmazó győztes erő a voksok 39,6 százalékát kapta és 62 helyet szerzett a katalán parlamentben, de nem jutott abszolút többséghez a 135 tagú törvényhozásban. 

A Junts pel Sí választási központjánál Barcelonában euforikus hangulatban ünnepelt az összegyűlt tömeg. Raül Romeva, a tömörülés listavezetője azt mondta: a győzelem politikai és morális felhatalmazást ad ahhoz, hogy megkezdjék a katalán köztársaság építését.

A parlamentbe bejutó másik függetlenségi párt, a Junts pel Sí lehetséges szövetségesének tartott Népi Egység (CUP) a szavazatok 8,2 százalékával tíz képviselői helyet szerzett. A két pártnak így együtt, ha koalícióra lépnének, abszolút többsége lehetne a regionális törvényhozásban, de a rájuk leadott szavazatok számát tekintve nem érik el az 50 százalékot. A CUP emellett korábban kijelentette: nem hajlandók együttműködni Artur Mas katalán elnökkel. Antonio Banos, a CUP listavezetője az eredmények ismeretében mindenesetre úgy fogalmazott, hogy a szavazók kiállították az autonómia “halotti bizonyítványát”.

A választásokon második, magát középpártként meghatározó Ciudadanos szimpatizánsai szintén ünnepeltek, mivel a szavazatok 17,9 százalékával 25 mandátumot szereztek az eddigi 9-hez képest. Inés Arrimadas listavezető az eredményre hivatkozva új választások összehívását és Artur Mas lemondását követelte, hogy az emberek a pártok és a programok között választhassanak, mert szerinte a mostani szavazás nem arról szólt. Úgy értékelte, hogy a többség elutasította a függetlenséget, mivel az arra leadott szavazatok összessége nem éri el az 50 százalékot.

(alfahír.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares