Két hét múlva nyílhat a kormányablak

Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Hatvanmillió forintból, makói vállalkozás közreműködésével alakítanak ki kormányablakot Makón a polgármesteri hivatalban. A tervek szerint október 16-án adják át.

Fontos dolog, hogy a lakóhelyünkhöz minél közelebb tudjuk az ügyeinket intézni, ezért van jelentősége a kormányablaknak – mondta dr. Égető Gábor, a Makói Járási Hivatal vezetője a mai testületi ülésen. Mint ismertette, 14 ablak várja majd az ügyfeleket, az okmányirodai feladatok mellett még több száz ügy intézhető majd Makón. Példaként a családtámogatást emelte ki, amelyet eddig Szegeden kellett intézni.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares