Testületi ülés Makón

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Kilenc óra után pár perccel kezdte ülését Makó város önkormányzatának képviselő-testülete. Az ülésen szóba került a Vízmű átvilágítása, emlékévek témái 2019-ig, az épülő kormányablak és több helyi probléma.

83108927 

A Makó-Térségi Víziközmű Kft. átvilágításának tájékoztatásával kezdődött a mai ülés (erről bővebben itt olvashat), majd Farkas Éva Erzsébet polgármester ismertette az emlékévek témáit, melyet civilekkel, intézményvezetőkkel egyeztettek. Jövőre átnyúlnak a Návay-év programjai, valamint a ,,Hírös makaiak” lesz a központi téma. 2017 az egyházak éve lesz, 2018-at a vállalkozók évének nyilvánították, akkor lesz 110 éve, hogy lejött az első Ford T-Modell a szalagról. 2019-ben Makó újraépítésének 320. évfordulójára emlékezünk.

Ezt követően ismertették az épülő kormányablak jelentőségét (bővebben itt), majd előrevették az Egyebek napirendi pontot. Weszelyné Véghseő Henriett Mária (Fidesz) kérdésére elhangozott, hogy a Makovecz-téren tíz parkolóba egy parkolást gátló szerkezetet helyeznek le, melyekhez egyedi kulcs lesz és csak a lakók birtokolják. A tervek szerint három hét múlva rakják le.

Zeitler Ádám (Jobbik) felvetéseire ismertették, hogy a Maros-parti üdülőterület csatornázása befejeződött, a helyre állítás még hátra van; a kiskerteknél, bigecseknél található közvilágítás problémájára még nincs megoldás, hiszen a szolgáltató nem válaszolt még az önkormányzatnak; valamint, hogy pedagógusok vélemény alapján változtatni kell a diákönkormányzat eddigi működésén, tavaszra lehetnek ismertek a közös rendezvények.

Dr. Török Miklós (DK) szerint fokozottabb járőrözés szükséges a szórakozóhelyek környékén, ennek pontos részleteit az elmúlt napokban ismertette a jegyzővel. Kovács Sándor (Fidesz) elmondta, hogy a csatornázás utáni helyreállítást követően az út közepén lehelyezett tábla zavarja a közlekedést. A Műszaki Iroda tájékoztatása szerint már egy hónapja el kellett volna készülni a munkákkal, jövő héten lesz bejárás, remélik, addigra befejeződik. Gáspár Sándor (MSZP) szintén erre panaszkodott a maroslelei úton.

Az előterjesztések között elfogadták az új bérlakás koncepciót, a településfejlesztési terveket, jóvá hagyták, hogy a Városi Televízió a Hollósy Kornélia u. 2. alá költözzön és hogy műfüves kisméretű focipálya épüljön a Pulitzer sétányon.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá