Novemberben érkezik az influenza elleni oltóanyag

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Csongrád megyei Kormányhivatal  Népegészségügyi  Főosztálya megkezdte felkészülését  a 2015/ 2016-os influenza szezonra.  Az influenza vírusok jelenlétének monitorizálása érdekében a 40. héttől kezdődően elindult az influenza figyelő szolgálat is, amelybe bevonták a megye háziorvosainak mintegy 20 %-át. Ez Szegeden harminc, Hódmezővásárhelyen és Makón tizenöt, míg Szentesen kilenc háziorvost érint. 

A háziorvosok között mind gyermek, mind felnőtt, mind pedig vegyes praxisok kiválasztásra kerültek. A figyelő szolgálatba bevont orvosok minden héten kedd délig kötelesek jelenteni az elmúlt hétre vonatkozó betegforgalmi adatokat, valamint az influenza jellegű tünetekkel orvoshoz forduló betegek számát. Amennyiben az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma 100 ezer lakosra vonatkoztatva meghaladja a 150-et, a megbetegedések járványos előfordulásáról beszélhetünk. Megyénkben négy fő, úgynevezett sentinel háziorvos is kijelölésre került. Az ő feladatuk elsősorban a heti gyakoriságú mintavételezés. Ennek kapcsán gyorsan értesülhet a  járványügyi hatóság, mely influenza törzs fordul elő területünkön.

Az idei évben bevezetésre kerülő új oltóanyag elnevezése: FLUART termékcsalád. Várhatóan november első hetében érkezik meg a Népegészségügyi Főosztályra és háromféle csoport kerül forgalomba: felnőttek, gyermekek számára, valamint csökkentett antigén tartalmú változat formájában. A szezonális oltóanyag azon vírus törzseket tartalmazza, melyeket erre az évre a WHO meghatározott, és mind a gyógyszertárakban, mind a Népegészségügyi Főosztályon rendelkezésre fog állni.

Térítésmentes oltóanyagra azok jogosultak, akik a 60 évet betöltötték, valamilyen krónikus megbetegedésben szenvednek, egészségügyi dolgozók, szociális otthonok lakói és dolgozói, várandósok, valamint az elkövetkező időszakban gyermeket szeretnének vállalni. Az ingyenes oltóanyagot a háziorvosnál lehet igényelni.

(fotó: illusztráció)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares