Orosházi öröm, sándorfalvi bánat

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

Az U19-es labdarúgók elszomorították a sándorfalvi fiatalokat, ám az U14 és az U15 kikapott Orosházán. 

Sok kimaradt ziccer ellenére győzelem

A megyei bajnokságban U19-es csapatunk 5:2 arányban győzött Sándorfalván. A jegyzőkönyvben 11 fővel szerepeltek a sándorfalviak, de a valóságban tíz fővel álltak ki a mérkőzésre.

Csapatunk első gólját a 12. percben Bálint Péter szerezte, majd nem kis meglepetésre kiegyenlített az ellenfél. A félidő eredményét Pozsár Áron állította be a 35. percben szerzett fejes góljával. A második játékrész 51. percében Herczeg Barni szólója után már kétgólos volt az előnyünk. A 65. percben Rudisch Feren c növelte góljaink számát, de tíz perccel később szépítettek a sándorfalviak. A 79. percben keretet adott a történetnek a csapata ötödik, saját maga második fejes találatával Pozsár Áron. Így újabb győzelmével, az élen maradt a csapat, de egyelőre úgy, hogy egy mérkőzéssel többet játszottak a fiúk, mint a nagy rivális szentesiek.

A rengeteg kimaradt lehetőség ellenére győzelmet aratott a csapat, s a második olyan találkozó volt ez az ősszel, amikor Farkas Dániel nem talált a kapuba.

31840071

Egygólos vereség

A múlt heti sokkoló vereséget követően Orosházán kellet helytállnia U15-ösöknek. Sajnos a fiatalok nem jártak sikerrel, az orosházi fiúk két góllal meglógtak, s Zoppé Marcell a 77. percbe csak szépíteni tudott az eredményen.

Orosházi MTK-ULE 1913 – MUFC 2-1 (1-0)
U15 II.osztály, Dél-kelet.
Jv.:Juhász (Pécs, Bozó)

MUFC: Molnár – Barna, Gulácsi, Horváth R., Nagy R., Horváth M., Gera, Varga V.,Nagy Á., Kunos, Zoppé. Cserék: Guti, Szekeres, Vass. Vezetőedző: Krucsó Ákos.

Gsz.:Papp Sz. 7′, Tóth L. 49′, ill. Zoppé 77′.

Azok a fránya utolsó percek

Az elmúlt héten az U14 a rendes játékidő utolsó perceiben bukott el három pontot, de otthon tudott tartani egyet. A mai találkozó a jegyzőkönyv alapján kísértetiesen hasonló lehetett, annyi változással, hogy most a pontmentés sem sikerült.

Az Orosháza elleni találkozó 72. percéig a fiúk 3:2 arányban vezettek, s nyolc perc volt hátra. Nem tudom mi történhetett, de az orosházi  Nagy Zsolt öt perc alatt elért mesterhármasával megfordították a találkozót ezzel otthon tartották a három pontot.

Orosházi MTK-ULE 1913 – MUFC 5-3 (1-2)
U14 II.osztály, Dél-kelet.
Jv.:Bozó (Pécs, Juhász)

MUFC: Vass – Bódi, Kártyás, Molnár, Bartus, Lakatos, Tamás, Hartenstern, Bernáth R., Nagy K., Bernáth Cs. Cserék: Budai, Szekeres, Guti T., Guti Zs. Vezetőedző: Erdélyi Mátyás.

Gsz.: Nagy Zs. 33′ 73′ 76′ 78′, Szabó Á. 42′, ill. Bartus 11′ 51′, Lakatos 15′.

(Hajdu Szilárd, fotó: archív)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares