Közel másfélezren mozdultak meg Csongrád megyében az emlőrák ellen

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

A megyében 17 településen sikeres megmozdulást tartottak október 16-án az emlőrák elleni küzdelem jegyében az EVP-Egészségfejlesztési Iroda felhívására. Hódmezővásárhelyen hetedik alkalommal szerveztek Egészségkerékpározást; a kistérség többi településén, Mindszenten, Székkutason és Mártélyon második alkalommal szervezték meg a figyelemfelhívó akciót; a Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda szervezésében pedig idén először rendezték meg a kerékpáros megmozdulást nagy sikerrel. Az EVP-Egészségfejlesztési Iroda felhívásához csatlakoztak más települések is, így idén Csongrád megyében – a rossz idő ellenére – összesen 1520-an vettek részt Egészségkerékpározáson vagy más, az emlőrák elleni küzdelem jegyében szervezett eseményen. 

Az emlőrák elleni küzdelem tekintetében kiemelt jelentőséggel bír a 45-65 év közötti hölgyek szűrésen való részvételi aránya; a hódmezővásárhelyi és makói emlőszűrő programok egyik legfőbb célja éppen az, hogy minél több érintett nőt ösztönözzenek arra, hogy járjanak el a kétévente esedékes vizsgálatokra.

Magyarországon az OEP 2015 júniusi adatai szerint az országos átvizsgáltsági aránya alig több mint 45 százalékos – Csongrád megye több mint 56 százalékos, valamint a Hódmezővásárhelyi Kistérség több mint 63 százalékos aránya jelentősen meghaladja az országos átlagot.

A Makói Kistérség 29 százalékos átvizsgáltsági aránya még mindig elmarad az országos átlagtól, ugyanakkor a Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda még csak 2015 júliusától kezdte meg a szűrési aktivitás fokozó tevékenységét, illetve szűrési tevékenységet a digitális mammográffal felszerelt emlőszűrő állomáson a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ mammográfiás asszisztensei, illetve a kettős leletezést a mammográfus orvosok végzik. A még nem hivatalos adatok szerint az érintett hölgyek körében a részvétel az idén eléri 42 százalék körüli szintet.

A hódmezővásárhelyi és makói kistérségekben szervezett októberi egészségkerékpározást éppen azzal a céllal rendezték meg, hogy felhívják a figyelmet a szűrések fontosságára. A Hódmezővásárhelyen hetedik, a kistérség többi településén pedig második alkalommal megszervezett eseményen összesen 569 fő vett részt: Hódmezővásárhelyen 318-an, Mártélyon 54-an, Mindszenten 70-en, Székkutason pedig 127-en regisztráltak.

A részvételre való ösztönzésképpen azon hölgyek között, akik az elmúlt időszakban részt vettek emlőszűrésen és a helyszínen regisztráltak az eseményre, ebben az évben is kerékpárt sorsoltak településenként. Azok között, akik csatlakoztak a rendezvényhez, mint szimpatizánsok településenként két-két – orchidea sorsoltak a szervezők.

Makón és a kistérségben idén először szervezték meg az Egészségkerékpározást összesen 609 hölgy és szimpatizáns részvételével: Makón 250-en, Csanádpalotán 51-en, Óföldeákon összesen 130 földeáki, maroslelei és óföldeáki résztvevő indult, Apátfalván 110-en, Kiszomboron 38-an, Pitvaroson pedig 30-an kerékpároztak együtt az emlőrák elleni küzdelem jegyében. Az eseményen regisztráló és a szűrővizsgálatokon is részt vevő hölgyek körében itt is kerékpárokat sorsoltak ki, illetve a szimpatizánsoknak orchideát nyújtottak át.

44118767

Az EVP-Egészségfejlesztési Iroda felhívására Kisteleken 22-en, Mórahalmon 100-an csatlakoztak az Egészségkerékpározáshoz, Szentesen pedig mintegy 70 fő részvételével rózsaszín léggömbök felengedésével hívták fel a figyelmet az emlőszűrésen való részvétel fontosságára. Emellett a Csongrád Megyei Kormányhivatal felhívására Szegeden is további 150-en kerékpároztak: a résztvevők megtekinthették a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó Sportcsarnok elé kiállt mobil emlőszűrő állomását, melynek a kistelepülések szűrésében van nagy jelentősége, valamint a kormányhivatal Derkovits fasori épületében egy előadást is meghallgathattak.

Összességében elmondható, hogy 2015-ben – a rossz idő ellenére – összesen 1520-an vettek részt Egészségkerékpározáson vagy más, az emlőrák elleni küzdelem jegyében szervezett eseményen Csongrád megyében.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá