Vona Gábor a dicsőség illatát érezte a színültig telt Corvin közben

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 4 perc

Az idei október 23-a legnagyobb pártpolitikai rendezvényét kétségtelenül a Jobbik mutatta be, a Corvin köz színültig telt fiatalokkal, középkorúakkal, idősebekkel a társadalom minden rétegéből. Vona emlékeztetett, hogy Pongrátz Gergely a zászlót nekik „friss diplomás egyetemistáknak, taknyosoknak” adta át, ami hatalmas megtiszteltetés. 

Az egybegyűlt tömeg előtt két ötvenhatos szabadságharcos is felszólalt, mintegy hitelesítve a megemlékezést. Murányi Levente, az ’56-os Pesti Srácok Intézet igazgatója emlékei alapján nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a fegyveres felkelést felülről kezdték el szervezni, hogy aztán azt gyorsan ellehessen fojtani, de a Szovjetunió nem számolt azzal, hogy a magyar nép mennyire gyűlöli a kommunista rendszert, így az események elszabadultak, ezért kitörhetett a tényleges forradalom. Pongrátz  András, aki az Amerikai Egyesült Államokból érkezett, elmondta, hogy kilenc testvére közül hatan a Corvin közben harcoltak. Elmondta, hogy a környékbeli lakosok adtak nekik paradicsomszószos üvegeket, a tér mögötti benzinkút pedig üzemanyagot a készülő Molotov-koktélokhoz. Kérdőre vonta hallgatóságát, hogy a Szabadság téri szovjet emlékmű fennmaradását, hogyan tűrhetik el, majd felidézte, testvére, Pongrátz Gergely szavait:

„Nektek kell átvenni azt a szellemiséget, azokat az eszméket, amiért 56-ban olyan sok bajtársunk halt meg. Nektek kell tovább vinni! Tietek a jövő!”

Gregor Bernadett is színpadra lépett, Pörzse Sándor moderátor szerint a színésznő és popénekes bátor tett hajtott végre azzal, hogy ezt bevállalta. A művészvilágban különösen nehéz lehet a jobbikos bélyeggel együtt élni, hiszen az egyszerű munkahelyekről is sokakat elbocsáttok azért, mert a jobboldali ellenzéki párttal szimpatizálnak. A tömeg a művésznőt hangos „Isten hozott” – felkiáltással köszöntötte. Bozó István, a Jobbik londoni elnöke a külföldön élő fiatalok nevében beszélt, elmondta, hogy Orbán Viktor szavaival ellentétben nem kalandvágyból mentek el, haza akarnak jönni, de ehhez munkahelyekre van szükségük, többek között működő mezőgazdaságra, ezért bíznak abban, hogy az ellenzéki párt ezt kormányra kerülése után megteremti.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke egész Európa második világháború utáni legdicsőbb tettének nevezte 1956-ot, amely szerinte éppen attól szép, hogy már fellobbanása pillanatában reménytelen volt. Megjegyezte, hogy pártja születésnapja másnap lesz, úgy vélte, hogy a Jobbik eddig rászolgált Pongrátz Gergely bizalmára.  Vona szerint ebben azért is könnyű dolguk van, mert a Jobbik soraiban több szabadságharcos is található, akiket a XXI. század nemzetteremtő, rendkívüli hőseinek nevezett. Megjegyezte, hogy ma sajnos nélkülözni kell az ilyen léptékű hősöket.

79167759

Kifejtette, hogy ez bár benne is kérdéseket ébresztett, igenis van értelme annak, ha fizikai áldozatot hoznak a legrátermettebb fiatalok hazájukért,mert a reménytelen harcvállalásokból a magyarok mindig erkölcsi győztesként kerültek ki a történelemben, a Kárpát-medencéért kiontott vérből pedig később élet sarjadt. Éppen ezért, ha a Corvin közben jár “nem hullaszagot, hanem a dicsőség illatát” érzi. A Jobbik vezetője szerint “a közelgő háborús gócok” miatt most is szükség lenne hasonlóan friss, fiatalos és életerős hazafiasságra, valamint arra, hogy a fiatalság testben és lélekben megerősödjön. Felidézte Pongrátz Gergely szavait, aki azt mondta neki, hogy a mai fiatalság, ha szükséges, akkor képes lesz arra, hogy a rendkívüli helyzetben ismét hősöket adjon a nemzetnek. Deniz Csoda című számára is utalt, mely szerint a hétköznapok is hősöket teremtenek, ilyenek a mentősök, tűzoltók vagy akár a napestig dolgozó édesapák és édesanyák.

Az ellenzéki politikus javasolta az önkéntes sorkatonaság felállítását, hogy aki akar, az készen álljon a hazája szolgálatára, ehhez az állam biztosítson infrastruktúrát. Szólt arról is, hogy a fővárosban harcoló pesti srácok a sokak által gyűlölt Horthy-rendszer hazafiasságából merítettek erőt ahhoz, hogy akár életüket is áldozzák hazájukért.

57344996

“Szakállas nőkkel” nem lehet megvédeni Európát

– tette hozzá, utalva arra is, hogy az Európai Unió az összeomlás szélére került, melynek vezetői nem értik, hogy mi zajlik körülöttük.

Vona Gábor kitért arra is, hogy szerinte jelenleg nemcsak fizikai, hanem erkölcsi értelemben vett határsértők is fenyegetik Magyarországot. Ilyen,morális értelemben vett határsértőnek nevezte azokat, akik a magyarsággal szemben a migránsok letelepítése mellett foglaltak állást, de azok is, akik a migránsválságot nemzeti együttműködést színlelve, azt kihasználva földet, kaszinót, tévét lopnak.

A pártelnök ezzel utalt arra, hogy a Jobbik ugyan támogatja a kormány azon erőfeszítéseit, amit a bevándorlás ellen tesz, de folytatja korrupcióellenes harcát, melynek a Fidesz is célkeresztjébe került. A megemlékezés résztvevői a beszédek után, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának a szervezésében fáklyákat gyújtva a Magyar Rádió korábbi, Bródy Sándor utcai székháza elé vonultak, ahol a Jobbik rendezvénye koncerttel ért véget.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares