Csak két nagypályás utánpótlás nyert

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

Hétvégén kevés sikernek örülhettek a makói utánpótlás labdarúgók. A három pontot csak a megyei U14-nek és U19-nek sikerült megszereznie, a 8-11 évesek vegyes végkimenetelű meccseket produkáltak. 

Az eredmény ugyanaz

Pénteken lépett pályára Gyulán a Grosics Akadémia U14 illetve U15 csapatai ellen a MUFC U14 és U15.

Nehéz feladat várt mind a két együttesünkre, hiszen a dobogóra abszolút esélyes gyulai csapat otthonában kellett volna bravúr pontot, pontokat szerezni. Ez egyik csapatunknak sem sikerült, sőt egymás eredményét másolták, hiszen mink két korosztályunk három gólos vereséget szenvedett.

Interliga U8; U9; U10; U11

Szombat délelőtt a makói Erdei Ferenc téri sportpálya megtelt fiatal labdarúgókkal. A MUFC korosztályos csapatain kívül, hazai egyesületek közül az L-it SZEAC KA, valamint a Békéscsaba UFC és a romániai Atletico Arad részvételével indult útjára a labda.

A találkozók 4 pályán zajlottak. Minden helyszínen nagyon izgalmas, jó mérkőzéseket láthattak a szép számmal kilátogató nézők. A gyerekek igyekezték kihozni magukból a maximumot, hogy sikerrel tudják elhagyni a játékteret, s ezzel örömöt szerezzenek szülőknek,edzőknek egyaránt. Érdekes volt nézni azt, hogy micsoda taktikai fegyelemmel küzdöttek a lurkók, s milyen elszántak tudtak lenni egy-egy siker érdekében.

A MUFC eredményei:
2008-as korosztály: MUFC – Békéscsaba 1-3, L-it SZEAC KA – MUFC 8-3, Atletico Arad – MUFC 4-2.
2007-es korosztály: MUFC – Békéscsaba 3-3, L-it SZEAC KA – MUFC 3-0, Atletico Arad – MUFC 4-0.
2006-os korosztály: MUFC – Békéscsaba 3-5, L-it SZEAC KA – MUFC 1-1, Atletico Arad – MUFC 2-5.

Súlyos csapás Békéscsabán

Az edzőjüket nélkülöző U17-eseket nagyon súlyos vereségbe szaladtak bele Békés megyében. Azt tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolguk a fiataloknak, de ilyen nagy arányú vereségre nem gondoltunk. Valószínűsíthető, hogy egy komoly beszélgetéssel kezdődik a héten az első edzés…

Békéscsabai Előre 1912 SE “A” – MUFC U17 11:1 (3:0)
gól: Benkő Botond.

Cserék, s korosztályos játékos hiányában ennyire futotta

Hosszú ideje látszódik, hogy ez a csapat mostohagyerek, akikkel szemben elvárás van, de segítség igen kevés. A Békéscsaba ellen is U17 csapatból kellett játékosokat kérni, ahhoz, hogy egyáltalán a kezdő 11 meglegyen.
Szomorú s egyben elkeserítő ez azért is, mert egy olyan edzővel történik mindez, aki azt hiszem az eddigi munkájáért cserébe nem ezt érdemelné.
S tegyük hozzá, az itt szereplő fiatalok sem!

Békéscsabai Előre 1912 SE “A” – MUFC U19 7:0 (3:0)

Szerény győzelem az utolsó előttivel szemben

Győzelemmel zártak a megyei első osztály U19 bajnokságában szereplő fiatalok, de a három gólos siker az egyik sereghajtóval szemben nem nevezhető túl magabiztosnak. Bár, nem is olyan régen megtapasztalhattam, hogy egy bajnokságban addig nyeretlen csapat képes lehet idegenben egy messze előtte járó csapatot “helybenhagyni”, 6:1-re kiütni.
Az első játékrész gólcsendjét követően, a második félidőben Farkas Dániel góljával belelendült a csapat s Herczeg Barni gólja már nyugtató lehetett. A slusszpoént az általában kapusként szereplő Keresztúri Tamás találata jelentette, mellyel biztosan zsebbe került a három pont.

Baksi BSE – M-FOCI KFT. 0:3 (0:0)
gól: Farkas Dániel ’51, Herczeg Barni ’54, Keresztúri Tamás ’81.

A tabellát vezető Apátfalva SC-től három pontra vagyunk

Vasárnap délelőtt a MUFC földeáki és makói fiatalokból álló U14-es csapata magabiztos győzelmet aratott a St. Mihály FC SE felett. A sikerben a csapaté az érdem, de az egyaránt 3-3 találatig jutó Borbély Bence Boldizsár és Olasz Dániel azért kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

MUFC – St. Mihály FC SE 7:0 (5:0)
gól: Borbély Bence Boldizsár 14′, 16′, 32′; Olasz Dániel 12′, 21′, 56′; Simon Barbara (öngól)

(Hajdu Szilárd)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá