Sanyi bá’ tanít

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

Az “Összezárva Friderikusszal” vasárnapi adásából megtudhattuk, hogy Gregor Bernadett veszélyes útra tévedt, de csak azért jobbikos, mert hülye, és különben is, a rendes színész pártsemleges.

Ha valamiben nagy összegre fogadhattunk volna, akkor az az, hogy a beszélgetésből nem maradhat ki az az öt világrészt megrengető gigabotrány, amikor a színésznő október 23-án elénekelt egy Karády-dalt a Jobbik megemlékezésén. Aki akár csak alkalomszerűen is kitekintget az Aktív-Velvet-Bors Bermuda-háromszögön, az tudhatja, hogy a jó öreg Liberikusz mester melyik politikai térfélen focizik. Legeslegkésőbb a Gyurcsány Ferenccel eltöltött meghitt 24 óra után már mindenkinek leeshetett a merrehányóra.

Miért kellett ezt?

A diskurzus adekvát “miért kellett ezt?” kérdéssel indul, amire egy normális országban annyi lenne a válasz, hogy “mer’ ehhez volt kedvem.” De ez nem egy normális ország, ezt Gregor Bernadett is érezheti, így türelmesen elmagyarázza Sanyi bának, hogy elolvasta a Jobbik programját, és az neki tetszik. Hozzáteszi, hogy a dokumentum 88 oldalas, tehát jó eséllyel elejétől a végéig átnézte. Ha legalább Sanyi bá’ normális lenne, akkor itt le is pattant volna a témáról. Esetleg gratulált volna, hogy beszélgető partnere a magyar választók azon 1%-ához tartozik, aki program alapján választ pártpreferenciát.

Ha csak minden ötödik szavazó így tenne, lényegesen élhetőbb hazánk lehetne.

De Sándorunkat csak most kapja el igazán a gépszíj. Kérdőre vonja a színésznőt, hogy vajon a többi párt programját is elolvasta-e? Hiszen milyen kis befolyásolható, naiv kislány, ugye, aki csak egyfelől tájékozódik! Nos, ha Fridi tényleg annyira penge lenne, mint, amilyennek láthatóan érzi magát, akkor tudná, hogy a Jobbikon kívül csak egyetlen másik pártnak, az LMP-nek van programja.

A többiek praktikusabban gondolkoznak, ők arra a 99%-ra hajtanak, aki soha a büdös életben nem vesz a kezébe ilyen irományt.

Nem náci, csak hülye

Friderikusz nem enged sok teret a vitának, és gyorsan útba igazítja az elbizonytalanodott nézőt, hogy tudja, hol is lakik a szürkeállomány:

“Erről hosszan beszélgethetnénk, ha Önnek lenne elég ismerete a témában.”

Vagyis a jóságos Sanyi bá’ szerint Gregor Bernadett nem azért jobbikos, mert gonosz náci állat, hanem csak azért, mert hülye.

A kirekesztő, bunkó, fasiszta tahók csak jegyzeteljenek a tévé előtt, hátha tanulnak egy kis európai vitakultúrát! De itt még nem érdemes letenni a füzetet és a tollat, van még bölcsesség ott, ahonnan ez jött. Fridi ugyanis a végére még ledobja a retorikai atombombát, amikor atyai aggódással azt tanácsolja:

“Egy színész maradjon szerintem mindentől független!”

Ez az ultima ratio, ez az az érv, amely előtt a legelvetemültebb szélsőségeseknek is meg kell hajolniuk. Akinek pedig eszébe jutna az az eretnek gondolat, hogy ezt a kérdést, vajon mi a francért nem teszik fel soha mondjuk a Bajnai Gordon MC-jévé szegődött Kulka Jánosnak, vagy a Heti Hetesben népnevelő Gálvölgyinek, Hernádi Juditnak, esetleg Ábel Anitának, az vegye tudomásul, hogy a balos/liberális művész nem pártpolitizál, ő alapvető emberi értékek mellett áll ki.

Mocskos pártpolitika, lelkiismeretlen politikai zsoldosok és rossz társaságba keveredett eltévedt báránykák csak a jobboldalon vannak. És ez is csak azóta van, amióta van jobboldal.

(alfahir.hu nyomán)

 

 

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares