Pitvaroson még emlékeznek a rejtélyes idegenekre

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Pitvaroson tartott november 14-én este lakossági tájékoztatót a Magyar Önvédelmi Mozgalom. 

Az esemény a Jobbik helyi szervezetének rendezésében a Művelődési Házban volt megtartva, melyen a mozgalom tagjai mellett több helyi és térdégbeli lakos vett részt.

A rendezvény keretében László Attila MÖM országos vezető és Vajda Norbert MÖM déli régiós vezető mutatta be a szervezet működését, eredményeit.

Már jártak itt

Az eseményen résztvevő és jelenleg a Magyar Önvédelmi Mozgalomhoz tartozó hazafiak egy része már néhány évvel ezelőtt megfordult a településen.

Akkoriban egy helyi élősködő „nagycsalád” üdvöskéi terrorizálták a helybélieket egészen addig, ameddig a hazafiakból álló csoport nem nyújtott célirányos és hathatós segítséget.

43104161

Mint a rendezvényen kiderült a helyi lakosokban még mindig elevenen élnek azok az emlékek, mikor éjszakánként rejtélyes idegenek jelentek meg Pitvaroson és meggyőzték akkoriban erőteljesen közösség ellenes magatartást tanúsító helyi „nagycsaládot” a viselkedési szokásaik megváltoztatásának a szükségszerűségéről.

Talán ezt a emléket tükrözte az a nemzeti színű szalag, amivel megajándékozták és külön köszöntötték házigazdáink a mozgalom vezetőit.

Egyébiránt még ebben az évben újra ellátogatnak a mozgalom képviselői a településre, mivel a lakossági tájékoztatót követően elhatározásra került a MÖM térségbeli csoportjának a megalakítása.

(MÖM hírszolgálat)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares