A terrorizmus két segítőjét kapták el Békés megyében!

Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A ripost.hu szerint a két férfi Szíriába tartott, hogy ott csatlakozzanak az Iszlám Állam hadseregéhez. A rendőrségnek ezt az információt nem áll módjában megerősíteni.

Lőkösháza vasúti határátkelőhelyen a Bukarestbe tartó Ister nemzetközi gyorsvonat utasai közül november 14-én két együtt utazó férfi nem tudta igazolni magyarországi tartózkodásának jogszerűségét és állampolgárságát a rendőröknek. Egyiküknél egy angol vezetői engedély volt, a másiknál egy Korán, mindkettejüket előállították.

A határrendészeti kirendeltségen kiderült, az angol jogosítvány valódi, tényleg a 44 éves K. Simon Jonathan brit állampolgáré. Útitársát bemondott személyi adatai alapján a brit konzuli ügyelet nem tudta angol állampolgárként azonosítani. Mindketten kiutasítást előkészítő őrizetbe kerültek. Az idegenrendészeti eljárás során az addig azonosítatlan férfi közölte valódi nevét: B. Trevor, szintén brit állampolgár, és 40 éves.

Ügyükben kedd délután körül változás: a schengeni körözési rendszerben megjelent mindkettőjük európai elfogatóparancsa. A két férfi nem jelezte az angol hatóságoknak, hogy elhagyják Angliát, pedig erre bírósági ítélet kötelezte őket.

Korábban ugyanis terrorcselekmény-finanszírozása miatt egy alkalommal másfél évet, egy másik alkalommal három és fél évet töltöttek börtönben, 2009-ben szabadultak, és az ítélet szerint a szabadulásukat követő tíz évig csak az angol hatóságok engedélyével hagyhatták volna el Angliát.

(ORFK sajtószolgálat nyomán)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares