Droglabort számoltak fel a rendőrök

Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

[ad 1]

A Hódmezővásárhelyen elfogott drogdíler üzemeltette a labort és terítette a kábítószert. 

Mint ismert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói a speciális támogató egységgel együttműködve akkor fogták el K. Ottót november 19-én 20 óra 55 perckor Hódmezővásárhely belvárosában, amikor mintegy 70 gramm amfetamin tartalmú kábítószert adott át két férfinak.

A 29 éves kecskeméti férfit a rendőrség kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

A felderítő osztály nyomozói a további adatgyűjtés eredményeként november 20-án egy nagykőrösi tanyán elfogták P. Istvánt, aki a megalapozott gyanú szerint K. Ottó megbízásából állította elő a kábítószert, aki azután a vevőkhöz eljuttatta az anyagot.

A 30 éves férfi már hónapok óta üzemeltette a droglabort, ahol a rendőrök kábítószer előállításához szükséges különféle vegyszereket és eszközöket, illetve már kész kábítószergyanús port foglaltak le.

P. István beismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás őrizetbe vétele mellett.

A nyomozási bíró november 21-én elrendelte mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását.

(police.hu)

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares