Ismét áll a bál a Fidelitasnál! Kidobók tettek rendet a Fidesz utánpótlás csapatában

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 4 perc

[ad 1]

Gondoljuk el, hogy mekkora sajtóesemény lenne, ha Orbán egyszer egy szép napon biztonsági őrökkel dobatná ki Kocsis Mátét a Fidesz budapesti elnökét kiváló pártjuk nagyszerű székházából! Elképzelhetetlen mémáradat kezdődne, a groteszkül tréfás jelenet az FKgP és a MIÉP legszebb kongresszusait, az ukrajnai vagy a koszovói parlament könnygázfüstös jelenét idézné fel. 

A Fidelitasban azonban értesüléseink szerint tényleg ehhez hasonlatos eset zajlott le, ami önmagában a kutyát sem érdekelne, de mégis csak a kétharmados kormánypárt első számú utánpótlás csapatáról van szó ezért érdemes vastagon szedett betűkkel leírni, hogy

a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas felfüggesztette a saját budapesti elnökét, majd azzal a lendülettel, biztonsági őrökkel kidobatta a Lendvay utcai pártszékházból.

Kurucz Dániel azután repült, hogy összekülönbözött az ifjúsági szervezet új országos elnökével, Böröcz Lászlóval. A sokak által TrafikLaciként ismert belvárosi alpolgármester ezután tisztogatásba kezdett a Fidelitason belül – kaptuk a hírt a Fidelitas Titkok sajtóanyagában. Böröcz, aki idén ellenjelölt nélkül váltotta Ágh Pétert, úgy törte át a médiaküszöböt, hogy a kuruc.info és a kommunista államvédelem módszereit elegyítette a halva született provokátor-figyelő ötletével. Közben azzal tette magát és szervezetét köznevetség tárgyává, hogy Rig Lajos félmeztelen, tetovált felsőteste után kíváncsiskodott. Ezzel mellesleg nem ért el semmit, a jobbikos képviselő történelmi választást nyert. Nyilván azért az, hogy egy kormánypárti ifjúsági szervezetnek nagyjából ennyi programja az önmagában üzenetértékű.

A Fidelitas Titkok azonban egyenesen „véreskezű vezetőként” határozta meg Böröcz Lászlót,

nem nézetei vagy képességei, hanem eszközei miatt.  A Fidelitas elnökének a megítélése a párton belül sem egyértelmű, ugyanis Rogán Antal polgármestersége alatt lett önkormányzati képviselő, belelátott a Rogán-éra működésébe és sokan nem nézték jó szemmel, hogy egy trafik ügyekkel terhelt, 2014. óta belvárosi alpolgármester a Fidesz ifjúsági szervezetének vezetője – állítja a Fidelitas Titkok sajtóanyaga, majd az alfahir.hu cikkeire hivatkozik, amit ezennel meg is köszönünk. Ugyanis Böröcz László korábban kifejtette, hogy lapunk számára nem akar nyilatkozni.  Mikor kérdéseket tettünk fel neki akkor is a biztonságiakat hívta, mint egy igazi bátor demokrata.

A Fidelitas Titkok csatolt dokumentumai szerint a két korábbi szövetséges, a KDNP ifjúsági szervezetéből kiugrott Kuruc Dániel és Böröcz Trafik László konkrétan azután kapott hajba, hogy az országos elnök nem akart eltávolítani öt kerületi elnököt Kurucz kedvéért. A kettőjük közötti viszony folyamatosan mérgesedett, míg nem oda jutott, hogy Kurucz több alkalommal megzsarolta Böröczöt, hogy ha nem úgy teljesülnek a kérései, ahogy ő azt elgondolta, akkor kitálal mindent, amit az elnök hatalomra kerülésének körülményeiről és személyéről tud.

Kurucz ezután a saját meglátásait (!) kezdte el hangoztatni a Fidelitasról a szervezet különböző fórumain. Ez a fideszesnél is fideszesebb, centralizált szervezetben ősbűnnek bizonyult!

Böröcz elérte, hogy a szervezet etikai bizottsága eljárást kezdeményezzen Kurucz Dániel ellen, aki három hete fel lett függesztve minden pozíciójából. Kurucz szavai szerint Böröcz László egyenesen diktatórikus rezsimet épít.  Ezzel szemben a kirúgott budapesti elnök „egy a szervilisségtől távol álló, de a Fideszt támogató” Fidelitast szeretett volna. Az alfahir.hu által megkapott belső levelezés tanúsága szerint, az ifjú politikus ugyanakkor hozzátette, hogy képesek lehetnek felrázni a korosztályukat a „tétlen passzivitásból”, esetleg az „eltévedt gondolkodás béklyójából.” Erre azonban szerinte nem lehet gyógyír a túlcentralizált vezetés, megvalósíthatatlan kérésekkel, amik igazából nem is kérések, hanem parancsok.

A budapesti elnök legutóbb a párt jelenlegi zajló nagyüzemi adatgyűjtése, elnézést országvédő akciója kapcsán akadt ki.

A rebellis budapesti fidelitasos szerint a felsőoktatási intézményekben vagy azelőtt tartott aláírásgyűjtés „jogilag igen kétséges”, etikailag nem helyes.

Kurucz emiatt nem akart felelősséget vállalni, erre nem akart utasítást adni a kerületi elnököknek. Illetve felhívta a figyelmet arra, hogy

ha a pártok bejuthatnak az egyetemekre, az éppen a Fidesz számára lesz kockázatos, hiszen a fiatalok között a legnépszerűbb párt a Jobbik, majd az LMP, a kormánypártnak a harmadik helyéért kell erős versenyt folytatni.

Kurucz szavai szerint emiatt még többen eshetnek az „eltévedt gondolkodás béklyójába.” Az ügy itt nem fog megszakadni. Értesüléseink szerint Kurucz akár a bíróságig is képes elmenni a saját igazáért, ahol a Fidelitas belső ügyeit is kiteregetheti, de állítása szerint bírja Gulyás Gergely támogatását is, aki pedig a Fidesz leendő alelnöke lehet. Böröcz szerint azonban az egyetem-közeli vagy egyetemi aláírásgyűjtés a Fidesszel lett leegyeztetve. Előbb vagy utóbb kiderül majd, hogy Kurucz, Böröcz vagy valaki más esik éppen az eltévedt gondolkodás béklyójába. A Fidelitas híreinek nem hivatalos szállítója az alfahir.hu akkor is ott lesz és élő egyenes adásban, jelentkezni fog az Aulich utcából!

(alfahir.hu)

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá