Már 15 éve a gyászolók szolgálatában

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

[ad 2]

Egy ismerőse kérése kezdett el temetéseken búcsúztatót mondani a makói Alföldi Andrea tizenöt évvel ezelőtt. Azóta olyan sok tapasztalatot szerzett és szívhez szóló szövegeket ír, hogy a megyén kívül már Kecskemétre, Debrecenbe és Veszprémbe is hívták.

70863752

– Lehet, hogy furcsán hangzik, de ezt a szakmát is csak akkor lehet jól végezni, ha valaki szereti – állítja Alföldi Andrea, polgári búcsúztató. A vállalkozó természetesen megszerezte a törvény által előírt végzettséget, így az iskolában és a gyakorlatban is rengeteg dolgot megtanult. – A jó búcsúztatás, olyan mint egy fogalmazás – jelentette ki. Ez alapján van egy kis bevezető, egy vers; egy tárgyalás, ami az elhunyt életútjáról szól; majd befejezésként egy odaillő gondolat; végül a sírnál egy rövid vers.

Andi megtiszteltetésnek veszi amikor felkérik, mint mondja: nincs két egyforma búcsúztatás, ezért kihívás számára mindegyik. Egy egyszerűbb szöveg összeállítása 1-1,5 óra, de volt olyan, amikor egy hétig is dolgozott rajta. A legjobb búcsúztatókat akkor tudja papírra vetni, ha személyesen is találkozik a családdal, ezt a folyamatot szeretné elterjeszteni Makón, ahol egyébként nem jellemző.

Munkája során csak bánattal és szomorúsággal találkozik, ezért sokan kérdik tőle, hogy bírja ezt lelkileg. – Néha belsőleg megvisel, de erőt kell adni a családnak. Szívből csinálom és talán az alapképzettségem, ami teológus, segít átlendülni – mesélte.

A temetőkön kívül a sportcsarnokban is gyakran láthatjuk. Imádja a kézilabdát, középiskolától kezdve 12 évig Békéscsabán játszott, jelenleg pedig tizenhat esztendős fiát nézi meg rendszeresen, aki a makói csapatban kapus.

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares