Az egészségügyi rendszer a szemünk előtt esik szét – az orvosok az Ön segítségét kérik

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 4 perc

[ad 1]

Az “1001 orvos hálapénz nélkül” csoport a Facebook-oldalán jelentetett meg egy Önnek címzett nyílt levelet. Ugyanis “a most meghozott döntések következménye mindnyájunkat érint, hiszen az egészségügyi rendszer a szemünk előtt esik szét, ahogy egyenként távoznak belőle azok az emberek, akik eddig összetartották”. 

Hatvannégy orvos írta alá azt a nyílt levelet, amelyben többek között arra szólítják fel a magyar állampolgárokat, hogy a lenti három kérdést “tegyék fel” dr. Ónodi-Szűcs Zoltánnak, egyben az orvostársadalom is azt kéri az egészségügyért felelős államtitkártól, ismertesse a nyilvánossággal állásfoglalását a következő kérdésekről:

1) Milyen határidőt ad a hálapénz “kikopására”?

2) Milyen konkrét lépéseket tesz 2016-ban az orvos és szakdolgozó elvándorlás mérséklése és az orvos és szakdolgozói felsőoktatási képzés megerősítése érdekében?

3) Mikorra hív össze kerekasztalt, ahol a kormányzat figyelembe veszi a társadalom, az egészségügyi érdekképviseletek, és a gazdaság képviselőinek véleményét?

Az orvosok figyelmeztetnek:

“a sajtó figyelme és a társadalom döbbenete ellenére a döntéshozók érdemi segítség nélkül hagyják a betegeket és gyógyítóikat. Csak az újabb tragédiák rántották le a leplet arról, hogy még az elmarasztaló ombudsmani jelentés is következmények nélkül marad. A Szent Imre Kórház aneszteziológusainak lépése és az azóta kipattanó botrányok pedig egyértelműen jelzik, hogy a tartalékok rég elfogytak”.

A levélíró utal a döntéshozók szerepére is, az orvosok szerint az értelmetlen kapkodás, a teátrális jelenetek sosem vezetnek az adott probléma helyes megoldásához.

“Azonban a legsúlyosabb helyzetekben, például egy újraélesztés közben is eljöhet egy olyan pont, ahol meg kell hoznunk a döntést: vége van”

– érzékeltetik a baljós jövőt.

A levélben három pontban gyűjtöttek össze az egészségügy jelenlegi tarthatatlan helyzetének okait.

1. Hálapénz

“A hálapénz olyan közös korrupciónk, amelynek a hálához már régen semmi köze, mindenki a saját vagy hozzátartozója biztonságáért aggódva fizeti. Pontosabban a biztonság illúziójáért, mert az ellátás egyéni szintjén az orvos úgyis tehetetlen marad. A hálapénzzel ugyanis nem tudja megváltani az összeomló rendszert, abból nem lehet ápolót foglalkoztatni, vagy modern gyógyszert venni”

– magyarázzák a hálapénz hasztalanságát az orvosok.

Ugyanakkor véleményük szerint a paraszolvencia egyedül a mindenkori döntéshozó, az egészségügyi kormányzat érdeke;

“náluk minden érv az ellen szól, hogy kikerüljön a hálapénz a rendszerből, hiszen az helyezi át a fókuszt a korrupt orvosra („akinek fizetek, az szolgáltasson”). Azaz, az állam nem nyújtja, amit kellene, de a hálapénz megtartásával csatornázza az indulatokat”.

2. Az egészségügyi dolgozók fizetése

Az, hogy a családfenntartáshoz elégtelen fizetések miatt a paraszolvencia tartja itthon az orvosok egy ismeretlen részét, kétségtelenül a legkritikusabb pontok egyike.

Elhallgatott probléma ugyanis, hogy az orvosképzés olyan krízisben van az oktatók hiánya miatt, hogy az már az orvosegyetemek akkreditációját fenyegeti. Mindennapi valóság, hogy nincs, aki gyakorlatot tartson, miközben (az elvándorlás miatt) folyamatosan növelik a hallgatói létszámot. Meghökkentő módon most minden józan anyagi érv az ellen szól, hogy valaki orvosoktatói pályát válasszon

– állapítják meg szomorúan az “1001 orvos hála pénz nélkül” tagjai.

3. A gyógyító munka feltételei

Az orvosok figyelmeztetnek, hogy a nem megfelelő munkakörülmények miatt az orvosok leértékelik a saját munkájukat is.

“Az omló, penészes falak és az ehetetlen étel sajnos csak a díszlet. Az orvos frusztráltságát e körülményeknél jobban indokolja az a tehetetlenség, amit a rendszer hibája miatt meg kell tapasztalnia”.

Az infrastrukturális hiánynál azonban még kritikusabbak a humánerőforrás gondjai. Az egészségügy nem tud csökkentett kapacitással működni. Minden egyes távozással a maradóknak kell még többet dolgozni. Hangsúlyozzák:

ha a fizetést meg is emelik, de a rendszert nem állítják talpra itthon, az elvándorlás nem áll meg.

A Jobbik egészségügyi kerekasztalt hív össze az egészségügyi nemzeti minimum kialakítása érdekében

Dr. Lukács László György frakcióvezető-helyettes, a Jobbik Egészségügyi Kabinetjének elnöke közleményben reagált az orvosok levelére:

a több mint félszáz orvos által aláírt és a nyilvánossághoz, valamint az egészségügyért felelős államtitkához címzett nyílt levél mutatja, hogy nincs idő további késlekedésre.

A Jobbik szerint is elég volt az egészségügyben a tűzoltás jellegű kormányzati intézkedésekből és a problémák bagatellizálásából, szőnyeg alá sepréséből, azonnali és széleskörű egyetértésen alapuló beavatkozás szükséges. Éppen ezért a Jobbik Magyarországért Mozgalom, egy a pártokat is magába foglaló, de azokon túlmutató egészségügyi kerekasztal összehívását kezdeményezi – olvasható a közleményben.

A nemzeti párt szakpolitikusa leszögezte: nyíltan és őszintén, a megállapodás szándékával asztalhoz kell ülniük a politikai döntéshozóknak, a pártoknak, a dolgozói- és intézményi képviseleti szervezeteknek, hogy egy, nemzeti minimumot képező új gyógyítási, illetve finanszírozási modellt alakítsanak ki közösen.

Ezen nemzeti egészségügyi minimum létrehozása érdekében a kerekasztal haladéktalan összehívását kezdeményezzük a politika, a tudomány, a gazdaság, a társadalom képviselőinek megegyezési kényszerével, hogy az egészségügy végső összeomlását megakadályozzuk és olyan stabil alapokra helyezzük, amely politikai érdekektől mentes, stabil és hosszútávú működési alapvetéseket tartalmaz

– írta közleményében dr. Lukács László György.

Tisztelt Állampolgár! Az Ön, a Szülei és Gyermekei egészsége foszlik semmivé, ahogy egészségügyünk összecsuklik.

(alfahir.hu)

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá