A taps nem maradt el, de nem volt az igazi az újévi koncert

Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

[ad 1]

A tavalyi esettel ellentétben idén eljött a sztárvendég, Zséda és kettő koncertet is adott a Makói Magán Zeneiskola Koncert Fúvószenekarával egyetemben, ám mégsem voltak teljesen elégedettek a makóiak az esti programokkal. 

– A család máskor tizenöt fővel szokott részt venni, de most nem volt elég jegy, így csak ketten jöttünk – panaszolta portálunknak az egyik helyi lakos. Hogy az úriember nem kapott elég jegyet, annak oka az lehet, hogy idén nem a sportcsarnokban, hanem a Hagymaházban került sor az egyébként színvonalas koncertre. Míg előbbiben 1200-2000 között volt a nézőszám az elmúlt években, addig utóbbiban 390 ülőhely van. Ez meglátszott a jegyárakon is: a sportcsarnoki rendezvényre 650 forint volt a belépő tavaly, tegnap este pedig 1000 és 1300 forintot kértek el.

,,Egy színházterem méltóbb környezet egy ilyenre koncertnek” – mondták még december elején a városházán.

Az első koncertet követően jöhetett volna a fényfestés, ám a 19 órára kiírt látványosság 35 percet csúszott, ráadásul csak 10 percig lehetett benne gyönyörködni, hiszen 20 órakor kezdődött a második előadás.

Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntőjében kiemelte: az előttünk álló feladatokhoz az egykori híres makóiak példamutató gondolatai, összefogása adhat erőt.

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares