Tavasszal bővülhet a csok

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

[ad 1]

A kormány azt szeretné, hogy a közfoglalkoztatottak is igényelhessék a 10+10 milliós kedvezményt. A javaslatot most dolgozzák ki. A bankokban már most nagy a roham, sokan érdeklődnek az új kedvezményekről, a pénzintézetek azt mondják: felkészültek az utalásokra. 

A kormány december 16-án jelentette be, hogy tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam lakásépítésre vagy bővítésre azoknak a pároknak, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak. Ők a családi otthonteremtési kedvezmény kiterjesztéseként további 10 millió forintot is kaphatnak huszonöt éves futamidőre, amelynek a kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál. Abban az esetben pedig, ha saját maguk építik fel a lakásukat, 5 millió forintig visszaigényelhető lesz az áfa. Összesen tehát akár 25 millió forintnyi segítséget is kaphat így egy háromgyermekes család.

A családokat ráadásul az is segíti, hogy a munkáltatótól igényelhető cafeteria-keret akár teljes összegét fordíthatják továbbra is lakáscélú támogatásra. Ez azt jelenti, hogy a pénzt közvetlenül lakásépítésre, vagy a lakáshitel visszafizetésére is költhetik. A bankok közül is többen is jelezték: felkészültek az új családi otthonteremtési kedvezmények utalására.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára az M1 hírfolyamában azt mondta: a kormány tovább bővítené a jogosultak körét, hogy például a közfoglalkoztatottak is igényelhessék a támogatást. Még kidolgozás alatt áll a konstrukció, és ha olyan stádiumba jut, természetesen a közvéleményt is tájékoztatni fogjuk – tette hozzá Tuzson Bence. A kabinet tájékoztatása szerint a bővítésről szóló tervezet várhatóan tavaszra készülhet el, vagyis még a 2017-es költségvetés elfogadása előtt tárgyalhatnak róla.

(hirado.hu)

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares