Kiálltak a tanárok mellett Szegeden

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

[ad 1]

A szervezők szerint 150-200 ember érkezett vasárnap délután a szegedi Deák Ferenc Gimnázium elé, ahová a Köz-Hasznáért Mozgalom (KHM) szolidaritási akciót hirdetett a Herman Ottó Gimnázium fenntartói ellen írt, tiltakozó levélhez kapcsolódóan.

IMG_0737

A “tisztelet szalagjait” aggatták föl a Deák korlátjára, amelyekre a szolidaritást vállaló civil szervezetek és személyek nevei kerültek föl. A helyszínen egyébként a másik két városban – köztük a Hermann Ottó Gimnázium előtt –  a tanárok tiltakozása mellé álló civil szervezet is képviseltette magát egy-egy jelképes szalaggal, így a KHM mellett fölkerült a “Miskolcnak hangja van”, az “Ébredj, Viharsarok” és a Független Diákparlament neve is.

A rendezvényen részt vett Horváthné Oláh Mária, aki a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói Tagintézményében gyógypedagógus. Miután csatlakozott a tanitanek.com felhívásához, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) vezetői már kutattak, hogy Makóról vajon ki írhatta alá. A helyszínen arról beszélt, ő nem fél és kiáll az igazságért, ám sok kollégájával beszélgetett, akik ugyan egyetértenek vele a problémákban, ám nem merik aláírni a tiltakozó levelet – félnek, hogy a KLIK “bosszúból” kirúgja őket.

A szegedi akcióval egy időben, a levelet elindító miskolci intézménynél és az összes csatlakozó békéscsabai iskolánál a civilek szintúgy fehér szalagokat helyeztek el.

(hirkut.hu nyomán, fotó: Tarnay Kristóf Ábel)

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares