Immáron Kisherend is a Jobbik települése

[ad 1]

A Baranya megyei Kisherenden Varga Zsolt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatásával igen nagy fölénnyel nyert választást polgármesterként, valamint a négy fős testület, akik függetlenként, de a Jobbik támogatottságával nyertek. 87 szavazat volt – ebből 2 érvénytelen, kettőt a Munkáspárt, a többit Varga Zsolt tudhatta magáénak.

Szőcs Norbert a Jobbik regionális igazgatója elmondta:

a település teljes testülete jobbikos. Ismét bebizonyosodott, hogy az emberek bizalma a Jobbik felé hajlik.

Korossy Ildikó tájékoztatása szerint az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a képviselő-testület tavaly októberben feloszlatta magát. A vasárnapi voksoláson a 185 választásra jogosult közül 87-en adták le szavazatukat, ebből kettő volt érvénytelen.

A független jelöltként induló Varga Zsoltra 83-an szavaztak, míg ellenfele, Ódor György munkáspárti jelölt két szavazatot kapott

– ismertette. A település négy képviselő-testületi helyét Gijon Andrea, Kormány Tamás, Sárkány Zoltán és Szabó Richárd nyerte el, valamennyien függetlenek. Korossy Ildikó tájékoztatása szerint Varga Zsolt polgármesteri munkáját társadalmi megbízatásban látja majd el.

(alfahir.hu)

[ad 2]

Tetszett a cikk? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares