A bíróság szembesítette kommunista múltjával a fideszes politikust

Népszerű a hiphop Makón
2016-02-01
Tizenegy szántó, 8 millióval emelkedő kötvényérték, folyamatban lévő területek vásárlása Lázár vagyonnyilatkozatában
2016-02-01

A Szegedi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint Bod Tamás, az Együtt gyulai választókerületi elnöke nem sértette meg Galbács Mihály (Fidesz) jó hírnévhez való jogát, amikor az előző pártrendszer erőszakszervezetéhez tartozó, később fideszessé lett politikusnak nevezte őt.

A két politikus még egy 2015 márciusi gyulai képviselő-testületi ülésen vitatkozott össze, az önkormányzat átláthatóságáról szóló rendeletterveztet tárgyalása kapcsán.

Itt Galbács, egyebek között, azt mondta, hogy Bod Tamásnak nem lenne erkölcsi joga a testületben ülni, amire válaszul az Együtt politikusa úgy reagált, hogy

“egy, az előző pártrendszer erőszakszervezetéhez tartozó, később fideszessé lett politikusnak nincs joga erkölcsi bírálatomra.”

Galbács Mihály, aki korábban alpolgármesterként ténykedett, most pedig tanácsnok, valamint a gazdasági bizottság elnöke, ezek után indított pert politikustársa ellen. A Szegedi Ítélőtábla ítéletével helyben hagyta a Gyulai Törvényszék tavaly szeptemberben hozott első fokú ítéletét, amely teljes egészében elutasította Galbács keresetét, és kimondta, nem sérült a fideszes képviselő jó hírnévhez való joga.

A magát “elkötelezett jobboldali gondolkodású politikusnak” nevező Galbács Mihály 1966 óta a KISZ, 1976-tól pedig megszűnéséig az MSZMP tagja volt. 1983-ban magas KISZ-kitüntetést kapott, többször tagja volt a vállalati MSZMP alapszervezet vezetőségének, közben marxista-leninista esti egyetemet végzett, egyben munkahelyén a párt káder-utánpótlási csoportvezetője is volt.

(alfahir.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.