Blog: Itt szeretnénk maradni…

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

[ad 1]

Veres Gabriella, 2016. január 4.

Ma a szokásos időben mentem Martinért az iskolába.A felsősöknek már véget ért a szünet,a kicsik még mindig sehol. Hm..ugyan mit történhetett, hogy nem jönnek még ki. Semmi nem volt jelzésként a táskájában. Egyszer csak jön az igazgató a tornaterem (illetve inkább sportcentrum) felől.Meglát, széles mosoly és ahogy itt szokás, nyújtja a kezét. Elkezdi a mondókáját, amiből annyit sikerül csak kihámoznom, hogy Martinék egy óráig vannak ma iskolában. Hát oké, nincs kedvem hazasétálni és azután megint fel az emelkedőkön, gondoltam akkor megvárom a suli előtti téren Martint. A gyerekek visszamentek az iskolaudvarra, kirohangálták magukat és sorban visszaindultak a sportcsarnokba.(Itt jegyezném meg, hogy ez nem nagy iskola, de az alsósok külön bekerített udvaron játszhatnak, ahol van egy kis kerti épület, ahol különböző kinti játékok vannak. A gyerekek szünetben odasereglenek és kihozzák amit szeretnének. Vannak rollerok, gólyaláb, fekvőbicaj (én így neveztem el), aminek van pótkocsija is. Vannak akik bújócskáznak, fogócskáznak, vagy megállítanak valakit és elkérik tőle  a járgányt.

Martin angoltanára (mellesleg van vagy huszonöt éves ránézésre) mondja, hogy én is menjek velük. Elfogott a kíváncsiság, hogy mit csinálhatnak ott, mert nem mondott otthon semmit erről a fiatalember, mármint a fiam. Nos ahogy beértünk az épületbe, felvezettek a lelátóra, hogy üljek le. Leültem és nem csak azért mert hellyel kínáltak. Az az épület olyan modern dolgokkal volt felszerelve, hogy ha nem lett volna gyerekszobám, akkor tátott szájjal néztem volna végig mindent. Ez tulajdonképpen a város sportcentrumja,olyan mint Makón a városi sportcsarnok. De minden a levegőben lógott szépen sorban, arra várva, hogy ha éppen szükség lenne egy foci vagy kosárlabda kapura egy gombnyomás és már ereszkedik is le. A bordásfalak szépen egymás mellett vagy két méterre a talajszinttől. A lelátóval szemben kapuk sorakoztak kétoldalt a közvetítőszoba mellett. Egy kapu nyitva volt és felfedeztem benne több sporteszközt is. A tetőn szellőzőablakok, amik persze fényt is adtak. Egyszóval modern és szép. De ez csak az első meglepetésem volt.

Kiderült, hogy a karácsonyi műsort próbálják, ami a Hófehérke volt. Ebben az az érdekes, hogy még Magyarországon laktunk, amikor szintén a Hófehérkét adták elő, annyi különbséggel, hogy ott angol nyelven… Majd meglepetten vettem észre, hogy Martinnak is van szerepe benne. Pedig alig pár hete járt ebbe az iskolába… a német nyelvtudása is elég csekély még, de kapott szerepet. Persze szövege nem lévén minden gond nélkül el tudta játszani, hogy elszállítják az almától megfulladt Hófehérkét. Amin nagyon csodálkoztam, hogy az előadás kezdete előtt a főszereplők kaptak olyan “fejre rakhatós” mikrofont és nem kellett a kezükben tartani. Hm… ott ahonnan mi jöttünk, néha még rendes mikrofon sem volt, nemhogy ilyen… Szóval egyre több dologban nyilvánul meg számomra, hogy egy ilyen aránylag kis város mint Mansfeld, a maga pár ezres lakosával, mennyivel előrébb jár mint Makó, a több mint húszezres lélekszámával. De persze ez nem csak városi szinten van így.

Tehát kezdem érteni a sok embert, aki otthagyja Magyarországot és ebben az országban próbál boldogulni. Talán egyet is értek velük, mert ugyan vannak esetleg nyelvi akadályok, de teljesen más itt az élet.

(fotó: Internet)

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá