A szülők és a lakosok ragaszkodnak az iskolájukhoz Mártélyon

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

[ad 1]

Aláírásokat gyűjtöttek, megkeresték az egyházat, írtak az EMMI-nek és az államtitkárnak is a mártélyi szülők, lakosok, hogy önálló intézmény legyen a helyi általános iskola, ám ennek még nem született meg az eredménye. A felsősök ősz óta vásárhelyen tanulnak, Borda Anikó, a Jobbik mártélyi elnöke szerint, – aki maga is érintett szülő, – ez könnyen az alsó tagozat és ezzel az iskola teljes megszűnéséhez vezethet.

2015 márciusában Szülői Munkaközösségi ülésen jelentette be Borsos József polgármester, – miután egy újságcikkben már megjelent, – hogy az alacsony diáklétszám miatt a felső tagozat megszűnik a mártélyi általános iskolában. Ekkor a szülők aláírásgyűjtésbe kezdtek, mely azt tartalmazta, hogy arra kérik a KLIK-et, hogy adja át a fenntartói jogot a katolikus egyháznak.

,,A tankerület vezetője hallott a gyűjtésről, így megkereste az egyházat, ahol közölték vele, hogy a kevés létszám miatt nem veszik át az iskolát. A polgármester hajthatatlan volt, hogy ne nyújtsuk tovább a kérdést. Szerinte változásra van szükség, mert még a régóta ott dolgozó nevelőről sem hiszi, hogy tud tanítani.

– fogalmazott Borda Anikó.

A döntésről júniusban tájékoztatták először a szülőket, lakosokat. Eldőlt, a felsősök ősztől a vásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában tanulhatnak, az alsósok pedig összevont osztályban Mártélyon maradhatnak, jelenleg huszonketten vannak.

A fordulat

Mint kiderült, a vásárhelyi Jobbik közbenjárásának köszönhetően a Susáni Református Egyházközösség közben szándéknyilatkozatban jelezte, a 2016/17-es tanévtől átvenné az iskolát. A Jobbik mártélyi elnöke szerint erről viszont nem beszélt a polgármester, aki a Délmagyarországnak ezt visszautasította.

,,Jelenleg ott tartunk, hogy van egy szándéknyilatkozatunk, amit polgármester úr sajtpapírnak nevez és azt mondja, akkor lesz hitelt érdemlő, ha püspökivé érik. Ahogy tudja tereli a témát, nehogy megvalósuljon az egyházi iskola, hiszen akkor abba ő már nem tud beleszólni”

– állítja az aggódó szülő. Ezek fényében az aláírásokat elküldik Debrecenbe a református püspökséghez.

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares