Orbán ,,valóságával” szemben: négy magyar régió az unió legszegényebbjei között

Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

[ad 1]

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelő beszédében sikerszériának állította be a Fidesz eddigi kormányzását, ezzel szemben a valóság az, hogy négy magyar régió is az Európai Unió 20 legelmaradottabb térsége közé került az Eurostat legfrissebb felmérése szerint.

A Magyar Nemzet és a Világgazdaság hétfői számában arról írnak, hogy hiába hívta le Magyarország a legnagyobb mértékben az uniós támogatásokat a volt keleti blokk országai közül, az egy főre jutó bruttó hazai terméket (GDP) tekintve Észak-Magyarország az uniós átlag 42, Észak-Alföld 43, Dél-Dunántúl 45, Dél-Alföld pedig 47 százalékát érte el 2014-ben.

Az unió statisztikai hivatala szerint Közép-Magyarországon jobb az élet, mint egy átlagos EU-állampolgáré, itt 107 százalék a mutató, Nyugat-Dunántúl kissé áll 70 százalék felett.

Az unió 276 területi egységet tartalmazó listája szerint Pozsonyban 186, Prágában 173 százalékkal több az egy főre jutó GDP az EU-átlagnál, míg a listavezető belső-Londonban 539 százalékon áll a mutató.

(alfahir.hu)

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares