Fideszbűnözés, fideszbűnözés, iganis van fideszbűnözés

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 5 perc

[ad 1]

Nem minden fideszes bűnöző, de ahogy Turi-Kovács Béla a kormánypárti frakció országgyűlési képviselője az N1TV-nek elmondta: egy nagy pártban előfordulnak bűnözők. A dunaújvárosi gyilkosság esete pedig csak egy a sok közül. Ezt a kijelentést idén is számos történet támasztja alá. Pedig egyelőre mindösszesen két hónap telt el az évből.

Már nem is mindig az intézményesített, a törvényhozás erejével legalizált korrupció – trafikmutyi, földmutyi, kaszinómutyi, tankönyvmutyi, pénztárgépmutyi, önkormányzati visszaélések és a többi – a sajtótéma. Nem az, hogy Habony a nemzeti együttműködés rendszerének a tanácsadója, a Szépművészeti Múzeumtól ingyen kapott esküvői lakodalmára termet, néhány ezer forintért bérelt több százmillió forintos képeket, hogy egy „Habony-közeli” önkormányzati lakásába kifüggessze. Tehette ezt, mert a múzeumigazgatónak a saját bevallása szerint is szüksége volt kiváló kapcsolatokra, ezért még azt is bevállalta, hogy hűtlen kezelés miatt feljelenthetik. Fel is jelentették. Nem beszélünk arról, hogy Habony Árpád az ibiziai klubban mit fogyasztott (alkoholt nem biztos), mert ehhez inkább érdemes megnézni a később, az eredeti helyén töröltetett partivideót. Egy laikus néző is el tudja dönteni az alapján, hogy mi történt a klubban. Nem az a téma, hogy a Habony által résztulajdonolt, közpénzzel betámogatott kormányhű napiszar – a Századvég stratégiai igazgatójának a főszerkesztésével – pornográf szövegkörnyezetbe helyezett egy kiskorú lányt, mert az szimplán gyomorforgató.

Olyan apróságokkal sem foglalkozunk, hogy Riz Gábor fideszes országgyűlési képviselő elfelejtette beleírni a vagyonnyilatkozatba, hogy miniszteri biztosként csekély 523 ezer 315 forintot is zsebre tesz, majd az alfahir.hu és a Jobbik némi kapirgálása után utólag a – Mentelmi bizottság titkárságának a közreműködésével – úgy módosította a már leadott bevallását, hogy ezt külön nem jelezte. Hiszen újabb kérdésünkre, egy újabb módosítás után bekerült az első módosítás tényéről egy dokumentum. Habár Papcsák Ferenc bukott fideszes elszámoltatási biztos korábban azt javasolta, hogy „közokirat-hamisításnak számítson az, ha egy képviselő hamis adatokat adna meg, vagy elhallgatna információkat a vagyonnyilatkozatában” és az ilyesmit három év börtönnel büntette volna, a jelenlegi jogszabályok szerint is van lehetőség a szankcionálására. Hiszen, ha a Mentelmi bizottság úgy találja, hogy egy képviselő vagyonnyilatkozatban lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közölt, akkor a bizottság elnöke köteles kezdeményezni a képviselő összeférhetetlenségének a kimondását. Mondjuk erre pontosan tudjuk mekkora az esély. Mindenesetre a legalább két ponton kínos történet miatt, hamis magánokirat felhasználásának gyanújával feljelentést tesz a Jobbik a Legfőbb Ügyészségen.

Idén februárban született két ítélet is. Balogh József exfideszes, 8 napon túl gyógyuló orr, arc-és járomcsonttörést okozott, emiatt idén pénzbüntetést kapott. A politikus az előző ciklus végéig kormánypárti országgyűlési képviselő volt, tavalyelőtt úgy lett független polgármester, hogy a Fidesz ellenjelöltet nem állított, élettársa azóta megbocsátott neki. V. Viktor a Fidesz békéscsabai önkormányzati képviselőjének, a jogi és ügyrendi bizottság elnökének a péniszállítás is a szakterülete volt. Kár, hogy a vád szerint az általa 1,6 milliárd forint értékben terjesztett hamis gyógyszerek, köztüknagy mennyiségű kamuviagra miatt első fokon hét év fegyházbüntetésben, vagyonelkobzásban részesült. Most a gyógyszergyártók is több százmilliós forintra perelik. Mégis nagy szerencséje van a hamis potencianövelők ugyanis halált is okozhatnak, de V. Viktort ilyen üggyel nem hozták összefüggésbe.

A Fidesz miskolci győzelme kapcsán egy, a kormánypárt kampányát segítő nyíregyházi vállalkozó többek között feketekasszával, táskából elszámolás nélkül kifizetett milliókkal vádolja Miskolc fideszes vezetését, a polgármester tagadott. Később kiderült, hogy a hivatali címéről küldtek egyeztető leveleket az N1TV-nek nyilatkozó Lakatosnak Miklósnak. Az ügy a rendőrségen, megyei főkapitányság bűnügyi igazgatóságának vizsgálati osztályánál. Lakatos olyan fenyegető üzeneteket kapott, hogy „nem biztos, hogy ágyban, párnák közt fog meghalni”.

Ennél azért sokkal inkább felborzolta a lelkiállapotokat amikor Dunaújváros egyik fideszes önkormányzati képviselőjét annak a gyanújával vette őrizetbe a rendőrség, hogy köze lehetett egy olyan brutális gyilkossághoz, melynek során egy másik vállalkozót nemes egyszerűséggel a betonba öntöttetek. Egy biztos, az áldozat nem ágyban, nem párnák között halt meg. A település képviselő-testülete először a bizottsági pozíciók elosztási gyakorlatára hivatkozva nem váltotta le a közbiztonsági tanácsnoki posztról Gál Rolandot, majd a nonszensz érvelés után másodjára a gyanúsítottat visszahívta tisztségeiből, lemondásra azonban ekkor sem szólította fel. A Fidesz felfüggesztette Gál párttagságát, ezzel lezárta az ügyet. Ugyanaznap nyilvánosságra hoztunk egy tömegverekedést is Fidelitas wellness-disznóvágásáról, melynek mindkét oldalán fideszes önkormányzati képviselők álltak, egyikük Kerékgyártó Gábor később azt mondta, hogy sajnálja a történteket, ugyan a Fidesz ifjúság szervezetében megszüntette a párttagságát, de a Corvinuson tanár, Újbudán városatya maradt. A beszámolók szerint a helyszínen jelen volt egy budapesti, önkormányzati fenntartatású intézmény vezetője is, aki szintén fidelitasos. Tényi István belvárosi Fidesz-tag, garázdaság vétség gyanúja miatt tett feljelentést.

Nem csak az ifjak szeretnek bulizni. Csóré Béla cigányzenész az N1TV-nek azt állította, hogy részegen, bedrogozva egy közintézményben rendezett buliban verték össze és rabolták ki Tiszabő Fidesz-KDNP-s képviselői. Négy foga esett ki. Érdemes megjegyezni, hogy mikor Vona Gábor tavaly decemberben a miniszterelnök környezetének gazdagodását firtatta, Orbán Viktor bedühödött a támadás miatt és azt mondta:

„Nem fogunk adósok maradni. Azt az elvet követjük, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Tele vannak bűnözőkkel, önök mögött bűnözők álltak, önöket bűnözők támogatják, önök egy kitartott párt. Azt javaslom, hogy álljanak a nyilvánosság elé, és ezt fedjék föl.”

Vona a héten ismét rákérdezett arra, hogy Orbán bevállalja e azt, hogy a Jobbik és a Fidesz egymást jól megvizsgálja egy-egy parlamenti bizottsággal, de a miniszterelnök megint kovácsbélázott, azaz ismét kitért a válasz alól. A Jobbik elnöke erre azt mondta, hogy

nem az ő képviselőjüket ítélték el Viagra-hamisításért, nem az ő politikusuk gyilkolt és öntött betonba egy vállalkozót, nem az ő alpolgármesterük vert majdnem agyon egy zenészt, nem az ő ifjúsági szervezetük táborában történt tömegverekedés, nem az ő roma önkormányzati embereik nem tudnak elszámolni állami pénzekkel, illetve nem az ő embereik akadályoztak meg egy népszavazás benyújtását.

Nyilván minden nagy párt környezetéből kikerülhetnek olyanok, akik mondjuk tilosban parkoltak, hiszen tízezernyi embert nehéz kézivezérelni, az viszont nem kicsit ironikus, hogy a rossz emberek, nagy csibészek, mondjuk ki:

a bűnözök, nem a legnagyobb ellenzéki párt, hanem egyre inkább a kormánypárt soraiból hullanak ki.

(alfahir.hu)

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares