Londonban is lengett a székely zászló

Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

[ad 1]

A székely szabadság napja alkalmából a Magyar Magvető szervezett megmozdulást, a brit miniszterelnöki rezidencia elé, számolt be az Itthon.ma. A demonstráció idén is bebizonyította, hogy az erdélyi magyarság ügyét külföldön is képviselni kell, és a jogfosztottságot nem szabad elhallgatni.

Az esemény felszólalói közül Szász Gábor angol nyelven is emlékeztetett a bukaresti kormány magyargyűlölő politikájára, szűklátókörűségére. A Magyar Magvető elnöke, Fehér Tamás beszédében a közöny eluralkodásának veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Kiemelte, hogy bár Erdélyből is százezrek vándoroltak el, és élnek Európa különböző országaiban, mégis kevesen vállalják a hasonló, a jogfosztottság, a mageláztatottság elleni tüntetéseken való részvételt. Kiemelte, több mint időszerű, hogy végre a tettek mezejére lépjen a magyarság, hiszen

„a sült galamb nem fog a szabadságra áhítozó magyarok szájába repülni”.

A tüntetésen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Jobbik Baráti Közösség is részt vett, valamint a székely szabadság ügyével szolidáris lengyel hazafiak egy csoportja is megjelent. A rendezvény végén gyűjtést tartottak a meghurcolt és fogva tartott székely hazafiak megsegítésére.

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares