Kilencen kiléptek az LMP megyei szervezetéből

Becsült olvasási idő: 2 perc

[ad 1]

2015 szeptemberében az LMP Csongrád megyei területi szervezetének elnöksége (Buchholz Norbert, Berta Árpád, Ladányi László) a párt 24 pontos menekültügyi javaslatcsomagjának egyik pontja kapcsán a területi szervezet nevében különvéleményét fejezte ki, mert azt a párt Alapító Nyilatkozatával és alapértékeivel ellentétesnek vélte. A közleményt Szentistványi István szegedi képviselő juttatta el a sajtó részére. Másnap az LMP Országos Elnöksége az érintett négy tagot meghallgatás nélkül felfüggesztette, ellenük fegyelmi eljárást kezdeményezett. A fegyelmi eljárás eredményeképpen az elnökség három tagját, és Szentistványi István képviselőt a napokban kizárta a pártból. Ennek következtében ma kilencen léptek ki a megyei szervezetből.

,,Miközben az LMP, ahogy a neve is sugallni kívánja, részvételiséget, demokráciát, átláthatóságot ígér a választóknak, az utóbbi időben a párt belső működése egyre kevésbé áll összhangban ezekkel az alapelvekkel”

– írják szerkesztőségünknek eljuttatott közleményükben a ,,kilencek”.

,,A belső kommunikáció állapotát jelzi az is, hogy a pártvezetés érdemi módon nem is reagál a tagságnak a párt hivatalos felületein feltett kérdéseire. A nyomkövetővel kapcsolatos

pártbeli kommunikáció, és a döntéshozatal módja a Fidesz utolsó pillanatban becsúsztatott módosító javaslatait idézte,

melyeket az LMP a parlamentben egyébként hevesen kritizál.”

,,A továbbiakban nem kívánjuk részvételünkkel tovább legitimálni az LMP jelenlegi vezetésének azt a képmutató belső működését, amellyel a kifelé hirdetett elveket teljes mértékben figyelmen kívül hagyja.”

A pártból a következők léptek ki:

  • Horváth Csaba – tanár, korábbi választmányi tag, egyéni választókerületi képviselőjelölt (2014)
  • dr. Ilosvay György ökológus, főiskolai oktató, SZTE-JGYTFK
  • Kovács Péter – egyéni választókerületi (2014), korábbi választmányi tag
  • dr. Málovics György – egyetemi oktató (SZTE-GTK), korábbi választmányi tag és területi elnök, egyéni választókerületi képviselőjelölt és polgármesterjelölt (2014), országgyűlési képviselőjelölt (2010)
  • dr. Margóczi Katalin, ökológus, egyetemi oktató, SZTE-TTIK, 2010-es ogy.-képviselőjelölt
  • Sarlós Ferenc – fizikus, tudományos ügyintéző (SZBK), egyéni választókerületi képviselőjelölt (2014)
  • dr. Tanács Eszter – geográfus, egyetemi oktató (SZTE), korábbi választmányi tag és területi elnök, egyéni választókerületi képviselőjelölt (2014), országgyűlési képviselőjelölt (2014)
  • Tatár Gábor – vezető szoftvermérnök, ruzsai képviselő (2010-2014), korábbi választmányi tag, országgyűlési képviselőjelölt (2014), megyei listavezető (2014)
  • Varga Róbert – szentesi egyéni választókerületi képviselőjelölt (2014)

(fotó: archív, illusztráció)

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares