Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

Szombati fárasztás: a Mucsi Tamás, városháza és Fidelitas-féle patkányügy folytatódik. A DK választókerületi elnöke beperelte a Makói Városi Televíziót, ami közleményt adott ki. A televízió közleménye mellett kiáll a Rádió 7 és a promenad.hu.

Beszámoltunk róla: Czirbus Gábor alpolgármester szerint tele volt patkánnyal a városháza épülete. Mucsi Tamás, a DK választókerületi elnökének már eltávolított facebook bejegyzése szerint most van tele két lábon járóakkal. Makó jegyzője feljelentette a baloldali politikust, aki elnézését kér, közben a Fidelitas helyi szervezete elítélte Mucsi megnyilvánulását.

A sztori péntek késő délután folytatódott.

A DK politikusa sajtótájékoztatót hívott össze a Hollósy Kornélia utcára, – a televízió épülete elé, – és kijelentette: a ,,Milyen állat a patkány?” című anyagban egyoldalúan tájékoztatták a nézőket, nem megfelelően közölték a helyesbítését, ezért beperli a szerkesztőséget, a szükséges jogi lépéseket már megtette és várja a bíróság döntését. Hozzátette, ez a patkánysztori egy figyelemelterelés az oktatás helyzetéről.

Hogy tájékoztatása még inkább figyelemfelhívóbb legyen, a sajtó munkatársaink plüss patkányt adott.

A sajtóeseményre dr. Keresztúriné Kisistók Tímeát, a Makói VTV ügyvezetőjét is meghívta, aki nem vett részt, de kiadott egy sajtóközleményt.

,,Mucsi Tamás, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke a városban tartandó nagypénteki körmenettel egy időben, sajtótájékoztatóra invitálta, többek között, a Makói Városi Televízió szerkesztősége mellett, annak ügyvezetőjét is: „Milyen állat is valójában a patkány” címmel.

Televíziónk ezzel a témával már többször is foglalkozott, helyt adtunk minden megszólalásnak, és közleménynek. Tettük ezt Mucsi Tamás megszólalásaival, közleményeivel, illetve helyreigazítási kérelmével kapcsolatban is.

Az ügy előzménye, hogy a DK választókerületi elnöke egy internetes közösségi oldalon reagált városunk polgármesterével készült interjúra.

Ez mára feljelentésig fajult: Mucsi Tamást, Makó város jegyzője feljelentette, majd pedig a legutóbbi információnk szerint az ügyészség becsületsértés ügyében nyomozást rendelt el.

A Mucsi Tamás által mára összehívott sajtótájékoztató kiemelt témája: a kiegyensúlyozott tájékoztatás. A Makói Városi Televízió ügyvezetőjeként kijelentem, hogy kiemelt figyelmet fordítunk a kiegyensúlyozott tájékoztatásra. Amióta a Makói Városi Televízió ügyvezető igazgatója vagyok, egyetlen olyan vád sem érte stábunkat, miszerint nem adott volna hírt valamely helyi párt eseményéről, sajtótájékoztatójáról. Feladatunk és célunk a jövőben is nézőink kiegyensúlyozott tájékoztatása.

Stábunk a mai sajtótájékoztatón is részt vett természetesen. Ám annyit mindenképpen megjegyeznék: méltatlan, hogy a kereszténység legszentebb ünnepén Mucsi Tamás DK választókerületi elnök a patkányok biológiájáról tart sajtótájékoztatót.

Mucsi Tamás figyelmébe szeretném Nagypéntek üzenetét ajánlani:

„Terhünket mi is Istenre bízhatjuk, ő képes arra, hogy hasznunkra fordítsa azt.”

Ezt követően a Rádió 7 és a promenad.hu tulajdonosa, cég- és szerkesztőségvezetője, Égető Gyula adott ki közleményt.

,,A Rádió7 és a promenad.hu szerkesztősége nevében kiállok a Makói Városi Televízió sajtóközleménye mellett.

Egy nappal azután, hogy a “harangok is Rómába mentek”, a családok pedig Nagypénteken a kereszténység legnagyobb ünnepére, Húsvétra készülnek, egy városi pártkatona – aki ellen egyébként becsületsértés miatt az ügyészség nyomozást folytat – meghívja az újságírókat egy sajtótájékoztatóra, ahol kiegyensúlyozatlan tájékoztatással vádolja őket, s eközben patkányokat osztogat.

Honnan veszi a bátorságot Mucsi Tamás ahhoz, hogy a több évtizedes szakmai múlttal és számos rangos elismeréssel rendelkező sajtómunkásokat alaptalan vádakkal illessen és megszentségtelenítsen egy olyan napot, amely emberek millióinak szent.

Tudom, hogy Mucsi Tamásnak és Demokratikus Koalíció nevű pártjának a Húsvét semmit sem jelent, de a józanul gondolkodó emberek nevében kikérem magamnak felháborító és gyalázatos magatartását.

Azt tanácsolom Mucsi Tamásnak, hogy korábbi patkányos nyilatkozatával kapcsolatban gondolkodjon el, szálljon magába, majd idézze vissza pártelnökének, Gyurcsány Ferencnek egykori vallomását, és most mondja ki Ön is, Mucsi Tamás:

Elkúrtam. Nem kicsit. Nagyon.

Vagy üsse fel a szótárt és keresse ki ezt a szót: Bocsánat.”

Az ügy előzményeiről itt, itt és itt olvashat.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá