Huszonhat éve a taxi volánja mögött

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

[ad 1]

1990 óta taxizik a makói Nagy Zoltán. Meglátása szerint sokat változott az utazók mentalitása, régebben jobb volt ezzel foglalkozni, de továbbra is szereti ezt csinálni.

DSCN1544

Szeretni kell vezetni és figyelni az emberekre, el kell végezni egy tanfolyamot, kell egy alkalmas autó és egy vállalkozói igazolvány és már lehet is taxizni. Ezek Nagy Zoltánnak 1990 óta megvannak, azóta űzi mesterségét. Úgy érzi, az utóbbi 8-10 évben rengeteget változott az utasok hozzáállása.

,,Régen nagy tiszteletnek örvendő állás volt ez, napjainkra talán elszemtelenedtek az utasok, szinte alattvalóknak tekintik a taxisokat, persze vannak tisztelettudóak, de nem mindenki”

– árulta el.

DSCN1542

Az úti célok is megváltoztak, átalakultak az évek alatt, amióta nincs kimondott diszkó Makón. – Hétvégén kiskocsma-diszkó-haza volt az útvonal, ma ez a hármas nincs már meg – fogalmazott. Hétköznap az SZTK és a buszpályaudvar között kell menniük leggyakrabban, illetve néha 1-2 külföldi kér fuvart, a fenti okok miatt hétvégén pedig csak egy autó van készenlétben.

Gondolatait azzal zárta, hogy nem tudja mi lesz az utánpótlással, hiszen Siket József is 80 évesen adta vissza a vállalkozói igazolványát tavaly, a kollégái többsége pedig nem fiatalabb 40 évnél.

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares