Makóiak is részesei voltak a szegedi sikernek

Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

[ad 1]

Hétvégén lejátszotta első edzőmérkőzését a tavaly alakult Szeged Templars amerikai futballcsapat. A Vác Pandas elleni két találkozón öt makói kölcsönjátékos segítette a Templomosokat, akik magabiztosan győzték le a vendégeket.

DSC_0134

A Makó Rednecks néhány tagja, Bertus-Barcza Dávid, Vadlövő Péter, Nagy Róbert, Gőgh László és Varga Róbert úgy döntött, ellátogatnak a szegedi tréningekre is. Ott elégedettek voltak velük, ezért felkérték őket, hogy lépjenek pályára az Újszentivánon rendezett összecsapáson a Vác Pandas ellen, a megyeszékhely együttesében. – Nagy Robi és Laci a védőfalban volt, Varga Robi linebackert játszott, Peti baloldali guard volt, én pedig center – árulta el Dávid, a makóiak játékos-edzője, aki tartott a váciaktól, főleg, hogy egyből touchdown-al kezdték az első meccset, de végül a csongrád megyeiek örülhettek végén.

DSC_0132

Vadlövő Pétert mindig is érdekelte a sportág, főleg a stratégiai része nyűgözi le, emiatt is hasznos volt a közös felkészülés, majd a találkozó. – Jó volt együtt edzeni, megírt játékokra gyakorolni. A meccs előtt izgultunk, de végül jól zártunk, rádöbbentünk arra, hogy nem akkora kihívás, amit ne tudnánk teljesíteni – fogalmazott.

Templars3

Egy ideig focizott, majd kosárlabdázott, idén pedig elkezdte ez a kemény sportágat Gőgh László. Úgy érzi, az erőnlétet és a taktikát keményen számon kérték Szegeden, de mindenki barátságos volt, könnyen megtalálták a közös hangot; a Vác elleni debütálása pedig jól sikerült.

A Makó Rednecks-nél folyamatban van az első edzőmeccs leszervezése, a Szeged Templars pedig legközelebb a májusi hajdúszoboszlói aréna tornán lép pályára, a makói kölcsönjátékosokkal a fedélzeten.

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares