Családi vállalkozás: anya és fia együtt árulta a drogot Vásárhelyen
2017-02-10
Hiányzik az egység?
2017-02-10

[ad 4] [ad 3]

A papírhajtogatás művészetéről, az origamiról és a japán számolóeszközről, a szorobánról szólt minden a makói múzeumban péntek délelőtt. Ehhez kapcsolódóan kiállítást nyitottak meg, valamint foglalkozásokat tartottak a gyerekeknek.

2013-ban indult útjára Pécsről az origami kiállítás, ami olyan népszerű lett, hogy már negyedik éve jár városról városra. A bemutatott alkotások többféle papírból, többféle technikával készültek. A figurákat magyarok hajtogatták és nem csak a kör tagjai.

– Egyre több reklámban, filmben tűnnek fel. A gyerekek, fiatalok jól ismerik, de ez nemcsak gyerekjáték – fogalmazott Wogerné Sági Judit, a Magyar Origami Kör pécsi elnöke. Kifejtette: Japánban az első négy osztályban kötelező a hajtogatás – az agytorna mellett a hagyományok fenntartásáért is. Azt szeretnék elérni, ha Magyarországon még elismertebb lenne, ezt szolgálják ezek a kiállítások.

– 25 éves a makói székhelyű Első Szorobán Alapítvány, ez adta az ötletet, hogy bemutassuk a szorobánok fejlődését, a munkafüzeteinket, eszközeinket és az elismeréseinket, többek között a 21.század taneszköze díjat – mesélte Vajda József. A szorobánkészítő tudomása szerint az ország általános iskolának egy harmadában használják a japán számolóeszközt. Bár a jelenlegi oktatási rendszer mellett nem bővül a használók köre, bízik benne, hogy lesz létjogosultsága a jövőben.

Vajda jókedvűen hozzátette: múzeumban nem lehet megérinti a kiállított darabokat, de most megengedi, hogy kézbe vegyék a szorobánokat.

,,Minden gyermek úgy fog elmenni innen, hogy nem 10-ig számol majd a kezén, hanem 99-ig. Ez a szorobán sajátossága”

– jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy a kiállítás megnyitó után foglalkozások kezdődtek. A társaság egyik fele az eszköz és a számolás rejtelmeit ismerte meg, a másik pedig a mezőberényi elnökhelyettessel, Fábián Zsolttal origamizott.

A tárlat március 25-ig látható.

[ad 1]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Sikeresen feliratkozott!

Egy ismeretlen hiba lépett fel. Kérjük próbálja újra!

A www.mcsipos.hu felhasználhatja a megadott információkat, hogy kapcsolatba lépjen Önnel és marketing célra használja fel azokat.