A nap témája: Olcsóbb lett a hal, de vajon így is marad?

A nap képe
2018-01-11
Csendes gyertyagyújtás a hősi halott magyar katonák előtt
2018-01-11

Az áfacsökkentés hatására akár 15-20 százalékkal is bővülhet a halak értékesítésének forgalma az áruházláncok szerint, a fogyasztók pedig 17-22 százalékkal kedvezőbb áron juthatnak pontyhoz, harcsához vagy épp lazachoz, mint tavaly – írja hétfői számában a Világgazdaság.

A haltermelők nem jelezték, hogy emelnék az átadási árakat, így az áruházláncok azt ígérik, a teljes árelőnyt, amely abból fakad, hogy január 1-jétől 27-ről 5 százalékra csökkent az étkezési halak forgalmi adója, átadják a fogyasztóknak – derült ki a Világgazdaság körképéből, amely a Tesco, a Spar, a Lidl, az Auchan és az Aldi tájékoztatásán alapul.

Igaz, a sertéshús áfacsökkentése is ékes példája volt annak, hosszútávon mennyire lehet bízni ebben, hiszen “világpiaci folyamatokra” hivatkozva pillanatok alatt álltak vissza az árak a korábbiakra, hiába az áfacsökkentés.

Pedig mindez elvileg 17 százalékos általános áresést hozna a halaknál, de van olyan piaci szereplő, amely 22 százalékos kedvezményig is elmegy.

Az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közlése szerint az egyik legnépszerűbb árucikkhez, a tavaly még kilónként 2300-2400 forintban kerülő pontyszelethez az áfakulcs mérséklődésével idén már 1900-2000 forintért hozzá lehet jutni, de a lazacfilé is a korábbi 7000 helyett 5800 forintért beszerezhető. A pangasius- és tilápiafilé ára 2300 forintról 1800 forint alá zuhant.

Az áruházak beszámolója szerint ma még a halértékesítés akár 30-40 százaléka is az év végi ünnepekhez köthető, de az adóváltozással csökkenhet a szezonalitás, akár 15-20 százalékkal is megélénkülhet a nyers, friss és fagyasztott halak iránti kereslet.

(MTI nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.