Tizedjére hosszabbították meg a nyomozást a vízműnél

A Contitech Dolgozók Független Szakszervezete szerint az alapbéresítés nem veszélyes
2018-01-11
A nap idézete
2018-01-12

Ezúttal 2018. április 24-éig vizsgálják a ,,különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést” a Makó-térségi Víziközmű Kft.-vel kapcsolatban. Kíváncsiak voltunk, mi a véleményük az önkormányzatoknak és a pártoknak erről. Választ a makói és a pitvarosi önkormányzattól, Zeitler Ádámtól és dr. Török Miklóstól kaptunk.

A makói önkormányzat 2015-ben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, szerintük a vállalatnál korábban túl sok prémiumot kaptak a dolgozók és a cég olyan feladatokat szervezett ki külső vállalkozásoknak, amit ők maguk is meg tudtak volna oldani. A cég korábbi ügyvezetője, Medgyesi Pál többször elmondta, hogy a prémium nem volt kiemelkedő a szakmában megszokott jutalmakhoz viszonyítva, a kiszervezésekkel pedig észszerű döntéseket hoztak.

A nyomozás határideje folyamatosan tolódik, hosszabbítgatják. Tavaly nyáron a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség úgy határozott, hogy bűncselekmény hiányában megszünteti a vizsgálatot. A kft. felszámolója azonban a határozat ellen panasszal élt, így folytatódik a történet.

Makói önkormányzat

,,Makó Város Önkormányzata megkapta az értesítést a nyomozás meghosszabbításáról.  Továbbra is bízunk a nyomozóhatóság munkájában, várjuk az eredményt. Reméljük, fény derül arra, hogy a makóiak adóforintjait felelőtlenül és nem a makóiak érdekeit szolgálva költötték el.”

Zeitler Ádám önkormányzati képviselő (Jobbik)

,,A legfontosabb momentum véleményem szerint az, hogy a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában meg akarta szüntetni a nyomozást. Ezzel a döntéssel teljesen biztossá vált, hogy az egész ügy egy politikailag motivált tragikomédia. Úgy gondolom, hogyha három év alatt nem találtak semmit, akkor nem is volt mit találni. Az a szomorú, hogy a Fidesz saját politikai céljainak elérése érdekében több száz korábbi vízmű dolgozót próbált besározni. “

Dr. Török Miklós önkormányzati képviselő (Demokratikus Koalíció)

“Remélem ez lesz az utolsó hosszabbítás, mert szerintem az országgyűlési választások után röviddel már nem Polt Péter fogja irányítani az ügyészi szervezetet a fideszes megrendeléseknek megfelelve. Kipukkadni látszik ez a lufi, hamisnak tűnnek a felhozott vádak, véleményem szerint ezért nyújtják az ügyet, az érdeklődés elpárolgására utazva a próbálják vádlók bőrét menteni. Sajnálom azokat, akiket úgy gondolom ártatlanul pellengérre állítottak, együtt érzek velük.”

Radó Tibor, Pitvaros független polgármestere

,,A makói székhelyű volt vízi-közmű vállalattal kapcsolatban nem kívánok véleményt nyilvánítani, mivel az önkormányzatunk tulajdonrészét értékesítettük.  Úgy vélem, hogy ebben az ügyben csak az érintettek nyilatkozzanak és nekünk sem ellátói, sem tulajdonosi viszonyunk nem áll fenn.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.