📺 Lázár földjét úgy kezelik, mintha a vadászkastély része lenne, pedig a tulajdoni lap szerint nincs köze hozzá

Hatodik helyen áll az NBI-es makói sakkcsapat
2018-02-22
📺 Toroczkai: a magyar emberek a legesélyesebb ellenzéki jelöltre voksolnak majd
2018-02-22

[ad 2] [ad 5]

Egy érdekességre hívta fel a figyelmet a Magyar Narancs.

A luxuskastélyról oldalunkon már többször írtunk, legutóbb néhány hete, amikor légifelvételt készítettek róla. Adott egy luxus vadászkastély, amelyet a közelmúltban építettek a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilág szélén. Az építtetőt Lázár János bizalmasának tartják, míg a kastélyt körülölelő területeket Lázár János, illetve családja tulajdonolja.

A kastélyhoz vezető közútról nyílik egy hatalmas kapu, amelyen keresztül csak az hajthat rá egy magánútra, akit az ott tartózkodó biztonsági őr beenged. Ez az út elvisz egy másik kapuhoz, amelyen belépve már a kastély területén találja magát a látogató. A hivatalos, Magyar Narancs által beszerzett földhivatali térképen is látható, hogy az épület egy alig több mint 3 ezer négyzetméteres ingatlanon fekszik, ezt vette meg Kulik Jenő ügyvéd, majd később apportálta egy frissen alapított cégbe, amelyben egy ideje már van két tulajdonostársa. Ez a 3 ezer négyzetméteres terület annak az 1,8 hektáros földterületnek a közepén található, amely papíron a miniszter édesanyjáé, így mindenképp át kell hajtani Lázár Jánosné földjén, ha valaki be akar lépni a kastélyba.

A Magyar Narancs azt vette észre, hogy a légi felvételek szerint a tulajdonosok Lázárné földjét úgy kezelik, mintha az az épületekhez tartozna, holott a tulajdoni lapon látható, ahhoz elvileg nincs közük Kulikéknak vagy annak, aki a kastély valódi haszonélvezője.

A pirossal jelzett terület Lázár János édesanyjáé, a kékkel pedig mutatjuk, melyik azé a cégé, amelynek tulajdonosa harmadmagával együtt Kulik Jenő. Feltűnő, hogy Lázárné földjén is ugyanúgy parkosítanak, és a kerítés nem külön a kastélyt, hanem a teljes területet határolja. Az is feltűnő, hogy a fenti bejárat mellett, de még a kerítésen kívül eső néhány parkolóhely is Lázárné földjére épült úgy, hogy azok gyaníthatóan a kastély látogatói számára készültek.

Egyébként a miniszter édesanyja pontosan egy nappal később lett tulajdonosa a földterületnek, mint ahogy a sajátját megvásárolta Kulik Jenő. Nehéz racionális érvet találni arra, valaki miért vesz meg egy olyan földet, amelyet gyakorlatilag alig tud hasznosítani, mert annak közepén egy másik tulajdonos építeni akar egy hatalmas kastélyt. Persze, papírok és megdönthetetlen bizonyítékok továbbra sincsenek azzal kapcsolatban, hogy Lázár Jánosnak hivatalosan mi köze van az épülethez, aki az RTL Klubnak azt mondta, nem ő a tulajdonos.

[ad 3]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Sikeresen feliratkozott!

Egy ismeretlen hiba lépett fel. Kérjük próbálja újra!

A www.mcsipos.hu felhasználhatja a megadott információkat, hogy kapcsolatba lépjen Önnel és marketing célra használja fel azokat.