A nap témája: Ne szaladjon még a gumishoz, de túl sokáig se várjon!
2018-03-13
,,Akinek az előző rendszerhez köze van, annak nincs helye a politikában”
2018-03-13

Rendkívüli állateledel- és adománygyűjtést tartott a szatymazi rémtanyán rekedt harminc cica javára a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete pénteken. Az akció sikeres volt, hiszen az állatbarát vásárhelyiek csaknem 360 kilogramm adományt, elsősorban macskaalmot, eledelt és már nem használt ruhákat ajánlottak fel a bajba jutott négylábúaknak.

Mint az korábban kiderült, az egykori Macska Mancs Team csoport vezetője lemondott a tanyán maradt cicákról és a kutyákról. Az állatok rendkívül rossz állapotban vannak, és a körülmények sem voltak megfelelőek. Egy héttel ezelőtt önkéntes állatbarátok próbáltak mindent megtenni azért, hogy javítsanak a helyzeten, de még így is rengeteg a tennivaló.

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete az első perctől kezdve segíti az ott maradt állatokat, éppen ezért március 9-én, pénteken rendkívüli állateledel- és egyéb adománygyűjtést tartottak az Interspar áruházban. Az akció során csaknem 360 kilogramm adomány és felajánlás érkezett egy délután alatt. Elsősorban macskaalmot, cicakonzervet és száraz tápot, valamint már nem használt ruhaneműt ajánlottak fel a vásárhelyiek a bajba jutott állatoknak.

Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, büszke a helyi állatbarátokra és köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki a cicák segítségére sietett. Arra kér mindenkit, hogy kövessék továbbra is nyomon az állatok sorsát, és amennyiben tehetik, fogadjanak is örökbe közülük, hogy a létszám csökkenhessen. Kiemelte, a rémtanyán rekedt állatoknak az életben maradást jelentheti, ha kikerülhetnek onnan.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.