Makóra is elér az Elios-ügy?

Nem csak Erzsébet utalványokat adnak a fideszes képviselők, még országgyűlési képviselőjelöltet is ajánlanak
2018-03-14
Dr. Kiss Attila szorongatja Lázár Jánost
2018-03-14

A 24.hu sorra teszi közzé az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) jelentésének részleteit, amelyet a kormány az ellenzéki pártok követelései ellenére sem akar nyilvánosságra hozni. A jelentésben olvasható a Sistrade Kft. neve, akik Makón szolgáltatnak.

Ismert: Orbán Viktor veje, Tiborcz István által egykor résztulajdonosként és igazgatósági tagként vezetett cég pályázati sikersorozata mögött bűnszervezetben elkövetett csalást sejt az OLAF, és az Európai Bizottságnak azt javasolta, hogy 13 milliárdot kérjen vissza Magyarországtól az unió.

„A szervezőt nem az egyes önkormányzatoknál kell keresni, hanem inkább a tanácsadók, illetve az azok mögött álló magánszemélyek között” – írja az OLAF. Az uniós hivatal arra a megállapításra jutott, hogy rendre ugyanazok a tanácsadók bukkantak fel a pályázatok körül, ráadásul közöttük, illetve a tendernyertes Elios között átfedéseket, némelykor összeférhetetlenséget tártak fel.

AZ OLAF által megnevezett tanácsadók és alvállalkozók az Elios-ügyben:

  • Sistrade Kft.
  • Eupro Projektmenedzsment Kft.
  • INS Energia Kft.
  • Közbeszerzési és Beruházási Tanácsadó Kft.
  • Tender-Network Kft.
  • SMHV Energetika Kft.
  • Tungsram-Schréder Zrt.

Úgy tudjuk,

a Sistrade felel Makón a közvilágítás üzemeltetéséért és karbantartásáért.

A Sistrade egyébként a legismertebb játékos, a cég 22 pályázati projektben működött közre. Az önkormányzatoknak segédkezett az előkészítésben, többnyire az energetikai tanulmányokat készítette el. Ennek vezetője Hamar Endre, Tiborcz István régi üzlettársa és bizalmasa, aki 2013 januárja és 2014 áprilisa között a Sistrade-ben és az Eliosban is tulajdonos volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.