Autózz sokat Szegeden, ha rajta akarsz lenni a Google új utcaképein

Május-júniusban újra Magyarországot fotózza a Google. A Street View-t, azaz az utcanéző szolgáltatásukat frissítik a magyar úthálózaton az ország legnagyobb városaiban és azok környékén. 

A Google nagy magyar utcakép frissítése ezekben a hetekben, május-júniusban zajlik; egész pontosan május 16-án indul. Azt is elárulták, ezalatt merre fotóznak majd az autóik: Budapest, Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Győr, Székesfehérvár útjain lehet majd belefutni a Google autóiba, azaz az ország nagyvárosaiban, illetve azok közvetlen környékén.

Lényegesen jobb képeket várhatunk a korábbiaknál: tavaly óta már húsz megapixeles szenzorok dolgoznak az autókra szerelt fényképezőkben, ami a Google mesterséges intelligenciájával együtt állítólag még azt is képes magától összeszedni, hogy egy végigfotózott utcában melyik üzlet mikor nyit és zár, és ehhez elég annyi, ha van a kirakatokban egy nyitvatartás tábla. Várhatóan nem sietik majd el a feldolgozást, az Index szerint 1-2 évig is eltart majd, mire Magyarországról felkerülnek majd az új képek a Google Térképre.

(totalcar.hu nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük