Mégis találkozhat egymással Lázár János és Márki-Zay Péter?

Két holttestet találtak egy vásárhelyi házban
2018-05-25
Idén is támogatja a makói önkormányzat Tusványost
2018-05-25

Összejöhet Lázár János és Márki-Zay Péter találkozója – erről Facebook-oldalán számolt be Hódmezővásárhely független polgármestere. Ha minden igaz, akkor a volt miniszter is részt vesz majd a májusi rendes közgyűlésen, amely május 29-én délután 4 órakor kezdődik.

Márki-Zay egyébként már februári megválasztása óta arra vár, hogy végre egyeztethessen a térség fideszes országgyűlési képviselőjével, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a jövő heti közgyűlésen erre lesz-e lehetősége.

A találkozó már csak azért is érdekes lenne, mert az utóbbi időben a polgármester többször is úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz el akarja lehetetleníteni a város működését, őt és munkatársait pedig folyamatosan nyomás alatt tartják, illetve lejárató kampányt fojtatnak ellene.

(alfahir.hu)

1 Comment

  1. Kaári Sándor szerint:

    Mi lesz a bocsánatkéréssel ?De nemcsak úgy általában,hiszen hónapokon át mocskolódott,hazudozott.Konkrétan:mit állított,hazudott ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.