Elkezdték behajtani a Jobbikra kirótt gigabírságot

Tetőre hasadt egy nagyméretű faág Makón
2018-06-12
Csongrád megyében itt fürdőzhetünk természetes környezetben
2018-06-12

Júliusban kezdik csökkenteni azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyekre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) “tiltott támogatás” címszóval, az ellenzéki pártok – elsősorban a Jobbik – anyagi ellehetetlenítése céljából bírságot rótt ki. A Magyar Államkincstár (MÁK) hétfőn átadja az adóhivatalnak a tiltott támogatást elfogadó pártokkal szembeni követelést.

A kincstár hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta:

adók módjára behajtandó köztartozásként átadják azon pártoknál a végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), amelyek nem fizették be a központi költségvetésnek az ÁSZ által megállapított tiltott támogatás összegét.

Jelezték: a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény alapján ha az ÁSZ tiltott támogatást állapít meg egy pártnál, az köteles befizetni annak értékét a központi költségvetésnek.

“A törvény azt is előírja, hogy a párt központi költségvetésből juttatott támogatását ugyanekkora összeggel kell csökkenteni”

– fűzték hozzá, elegánsan elhallgatva a tényt, hogy az önkényes intézkedés ellen nincs helye jogorvoslatnak, így a Fidesz által kézivezérelt ÁSZ és a többi, eredetileg a demokratikus jogrend védelmét szolgáló intézmény a politikai leszámolás és a magyar demokrácia lebontásának eszközévé vált.

A rendkívül átlátszó közlemény úgy fogalmaz, a Magyar Államkincstár azért, hogy zavartalanul készülhessenek a választásokra – mintha ezzel valamiféle kegyet gyakoroltak volna -, április végéig egyetlen párttól se vonta le a tartozás összegét. Még véletlenül sem azért, hogy ne csináljanak mártírt a Jobbikból, amely mellett a társaalmi megosztottságot átívelő összefogás kezdett kibontakozni, mielőtt a Fidesz stratégái visszavonulót fújtak volna bírság-ügyben.

Az ÁSZ jelentéseiben azt állapította meg, hogy

  • a Jobbik 331,660 millió,
  • az Együtt 9,815 millió,
  • a Demokratikus Koalíció (DK) 8,245 millió,
  • a Párbeszéd 7,525 millió,
  • a Liberálisok 6,185 millió,
  • az LMP 4,420 millió,
  • az MSZP pedig 2,025 millió forint értékben fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást.

A Fidesz-KDNP pártszövetség tagjai esetében “természetesen” fel sem merült a tiltott pártfinanszírozás, vagy bármiféle szabálytalanság gyanúja.

A közlemény kiemeli, hogy az ÁSZ jelentésében megállapított tiltott támogatás összegét eddig egyedül az MSZP fizette meg a központi költségvetésnek.

(MTI nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.