A nap témája: A magyar lelket már megette a félelem?

A nap képe
2018-06-18
Az SZTE-n is elérhető az új módszer az Alzheimer-kór korai diagnosztizálására
2018-06-18

Miért vágyik a magyar nép a kádári romantikára? Milyen feszültségekkel szembesül egy munkavállaló? Mi volt a Fidesz nagy újítása, amivel más még nem nyert választást? Többek között ezekre, egész pontosan a magyar társadalomban lévő félelmekre keresett válaszokat a Friedrich-Ebert-Stiftung és a Policy Solutions politikai elemzőintézet. „A félelem megeszi a lelket” címmel több tanulmányt is bemutattak: Boros Tamás, a Policy Solutions stratégiai igazgatója „A magyar rémálom” című kutatásukról beszélt, Messing Vera MTA-kutató Ságvári Bencével együtt készített a migrációs félelmekről anyagot, Gregor Anikó ELTE-s adjunktus a nők félelmeiről, míg Kiss Ambrus, a Policy Agenda igazgatója a munkavállalók kihívásairól beszélt csütörtöki közös előadásukon.

A kutatók nehéz kérdéseket feszegettek, amikor a magyar társadalom legfontosabb gondjait akarták feltérképezni. Boros Tamás az előadáson korábbi és friss kutatásaikról, valamint azok eredményeiről beszélt: például arról, hogy

a magyar lakosság egyharmadának egyszerűen nincs jövőképe

és hosszú távra sem tervez, miközben a maradék álom is leginkább az, hogy jó lenne visszakerülni a Kádár-kori biztonságba, kiszámíthatóságba. Nem is véletlen, hogy a közhelyek szerint is a politikai pártok csak ígérgetnek, pozitív képet festenek leendő kormányukról, ezzel talán pont azt a megszépült emlékű kádári kiszámíthatóságot ígérve, amitől elvileg egyre távolodunk.

Fotó: Harmati András/alfahir.hu

Mégis, az Orbán-kormány fordított ezen, és elsőként úgy nyert választást, hogy nem álmot kínált, hanem ellenségképet: alappal vagy alaptalanul, de rémisztgetett. Nem is kell túl messzire mennünk, elég, ha bárki belegondol:

voltak egyáltalán igazi politikai témák az idei választáson? Nem. Lejáratások és riogatások váltották egymást, aztán április 9. lett.

A PS kutatása szerint mindentől függetlenül valamivel javult a társadalom optimizmusa, persze ez így sem közelíti meg a nyugati szintet. Olyannyira nem, hogy

a megkérdezettek 30 százaléka azt felelte, az elmúlt egy hetében semmilyen, nulla, azaz zéró boldogság érte.

Bár a NER felsőosztálya és a szegények közötti olló egyre gyorsabban és egyre nagyobbra nyílik, a kutatás azt is felfedte, hogy ha a kormány néha oda-odacsepegtet egy kis kedvezményt a szegényeknek, azzal jól járhat. Példának egy olyan esetet hoztak fel, amikor egy kiskőrösi interjúalany húsz percig magyarázta, hogy mennyire elégedett a kormánnyal, mondván

„Sokat javult az életszínvonal. Lassan végre meg is engedhetjük magunknak, hogy elmehessünk egy-egy szabadidős programra.”

A kiadványban is olvasható egyik ózdi interjúalanytól származó idézet pedig úgy szólt:

„A Kádár-rendszerben jól elvoltunk a nyakig érő langyos vízben. Mindig engedtek hozzá annyi melegvizet, hogy ne fagyjunk meg”.

Talán így értelmezhető legtisztábban, hogy miről szólnak a hirtelen bejelentett ajándék Erzsébet-utalványok, vagy éppen a rezsicsökkentés. A kis gesztusok elfeledtetik, hogy általános hiány van jólétből.

Nem a migránsokkal keltünk és feküdtünk

A kutatás kitért arra is, hogy a magyarok mennyire tartják elsődleges problémának a migrációt. Felmérésük arra jutott, hogy jobban tartunk

  • a befizetetlen számláktól,
  • a komolyabb megbetegedésektől,
  • a kiszolgáltatottságtól

mint a bevándorlástól, míg egy másik kérdéssor szerint az emberekben nagyobb félelmet kelt ennél

  • az egészségügy helyzetének romlása,
  • a következő generációk nyugdíja,
  • a gazdagok és szegények eltávolodása,
  • az oktatás színvonala,
  • a környezet állapota,
  • az elszegényedés,
  • a lakhatási válság,
  • és a demográfiai válság is.

Utóbbi egyébként élesen egybevág az Alfahír egy korábbi interjújával, amit a „szociálisan érzékeny néppártot” hirdető új Jobbik-elnökkel, Sneider Tamással csináltak. Abban a pártelnököt arról is kérdeztük, hogy a bevándorlás vagy –a demográfiai válságot is okozó- kivándorlás-e a nagyobb veszély ma Magyarországon, és ő a jelenlegi helyzetből kiindulva –a jelenlegi számokra alapozva- utóbbi mellett döntött. Ismert, ezzel ellentétes Orbán Viktor politikája, aki három éve szinte egyik hétről a másikra vette fel a földről a migráció témáját, miközben azt továbbra sem hajlandó elismerni, hogy kivándorlási válság van.

Nem csak félünk, ki is éljük magunkat?

Már önmagában az egy nagyon érdekes kérdés, hogy a magyar társadalom miért ugrott rá ennyire a migrációs témára, holott –és ez saját régebbi cikkeink tapasztalata is- ez a téma korábban egyáltalán nem érdekelte az embereket, hiába létezett már a probléma. Ennek egyik legegyszerűbb magyarázata nyilván az, hogy évi százmilliárdos keretből működik az állami propaganda, ami eredményeket is hoz. De a dolog biztos, hogy nem ennyire egyszerű.

A Magyar Tudományos Akadémiától érkező Messing Vera inkább arra tért ki előadásában, hogy a migránsellenesség valahol párhuzamosságot mutat a társadalmi szövetek sérüléseivel, így a gyűlölet nem feltétlenül érveken alapszik, hanem inkább jelent egyfajta frusztráció-kiélést.

Fotó: Harmati András/alfahir.hu

Erre példaként hozta Németországot, ahol a migránsok magas száma ellenére a félelem szintje alacsonyabb a miénknél, a németeket már inkább a javadalmazási ügyek bosszantják. Arról, hogy a magyar társadalom mégis mit és hogyan helyettesít a migránsoktól való félelemmel, később még szót ejtünk. Most jöjjön egy kis kitérő.

„Ha valaki megcsúszik, nincsen kiút”

Gregor Anikó, az ELTE Társadalomtudományi Karának adjunktusa némileg más, de cseppet sem jelentéktelenebb vizekre terelte a témát. Előadásában a „Nőügyek 2018” (itt letölthető) című kutatásuk kapcsán arról beszélt, hogy milyen specifikus félelmek léteznek a magyar nők körében, reprezentatív kutatásuk alapján mutatva be ezeket.

Az eredmények szerint a nők még mindig komolyan aggódnak amiatt, hogy szülés után vissza tudnak-e menni dolgozni, de attól sem nyugodtak, hogy számíthatnak-e segítségre krízishelyzetben. Külön feszültséget jelent az is, hogy a társadalom hogyan vélekedik róluk és problémáikról. A kutatás során az életesélyeket vagy a munka világát érintő területeken rendre megjelentek a félelemfaktorok – mutatott rá.

Fotó: Harmati András/alfahir.hu

Felmerült az a kérdés is, hogy a nőket hogyan motiválják a szülésre, ha közben munkahelyi gondokkal kell számolniuk, de természetesen kitértek a családon belüli, nőkkel szembeni erőszakra is. Utóbbi kapcsán visszatérő gátakat jelent az, hogy mi lesz a közös gyerekkel, a közös hitellel, az új lakhatással – tehát a rendszer egyszerűen nincs arra felkészülve, hogy ha valaki egyedül van, akkor is menekülni tudjon egy veszélyes kapcsolatból, élethelyzetből.

E témával kapcsolatban az Alfahír nemrég készített interjút Seres Barbarával, az Angyalhír emlékséta szervezőjével, akinek erőszakos, verekedő volt párja megölte hathónapos közös kisfiúkat, majd öngyilkos lett. Amikor a nő rendőri védelmet kért, mert folyamatosan verték, nem kapott. Később rendőröket látott választási plakátokat őrizni.

A magyar dolgozó 5 legnagyobb félelme

A magyar munkavállalók egy jórésze már nem csak a pénzt kevesli, vagy a munkakörülményeket kifogásolja, hanem egyenesen az egészségét félti – erről Kiss Ambrus beszélt, a Policy Agenda igazgatója. “Ne félj segítséget kérni” címen Kiss a magyar dolgozók félelmeiről, jövőképéről és kiszolgáltatottságáról tartott előadást – például elmondta, hogy

elsődleges alapfélelemmé vált a nyugdíjaskori megélhetés kérdése.

Másodikként ezt követi az az aggodalom, hogy a következő években már nem lesz elég keresetünk a mai életszínvonalunk megőrzéséhez. Tehát ahelyett, hogy a jó munkával kiérdemelt előrelépést terveznénk, inkább a stagnáló állapotot is féltjük, nehogy negatív irányba induljon az életünk.

Fotó: Harmati András/alfahir.hu

Harmadik félelem az egészségünk:

„A társadalom negyede attól fél, hogy jelenlegi munkahelye veszélyezteti az egészségét. És itt nem a biztosítókötélről van szó, hanem a túlórákról, a sértő hangnemről, a kiszolgáltatottságról, az el nem ismertségről, ami beteggé teszi az embert.”

A negyedik félelem Kiss szerint a munkavállalói jogokhoz kapcsolódik: mi a helyzet a sztrájkjoggal, a túlóraelszámolásokkal. Hogyan lehet kezelni a munka és a családi élet konfliktusait, és miért érzik úgy a munkavállalók, hogy rossz alkut kötöttek munkáltatójukkal. Ezzel kapcsolatban azt mondta, az érdekközösségek a legfontosabbak, mert azoktól csökken a félelem. Úgy látja, ahol például van szakszervezet, ott csökken a félelem még azok körében is, akik be sem léptek. Ezért fontos, hogy „merjünk közösséget szervezni” – hangsúlyozta.

Az ötödik félelem nem is annyira félelem, mint tapasztalás: a magyar dolgozók ötöde tapasztalt már negatív megkülönböztetést a munkahelyén, ráadásul sok esetben a gyermekvállalással kapcsolatban. Az ilyen jelenségek kimondottan szembe mennek a kormány által hangoztatott családpolitikai elképzelésekkel.

A migránsok nem a sokat, hanem a keveset veszik el

Az esemény végén kerekasztal-beszélgetést tartottak, és visszakerült a migráció a középpontba. Boros Tamás (Policy Solutions) azt mondta, a kormány migránsellenes kommunikációja azért lehetett sikeres, mert

találtak egy olyan csoportot, amit úgy lehetett gyűlölni, hogy ettől a társadalom egyik csoportja sem szenved.

Bár nem mondta ki, itt nyilván a cigányságra gondolt, akiket most a migránsok miatt egyszerűen „kevesebb gyűlölet ér”. Ők most örülhetnek, hogy „inkább együtt gyűlölhetnek valaki mást”, mintsem ők legyenek célpontban – ez egyfajta feloldozást, szerencsés helyzetet szült számukra.

És valóban: az idei választási kampányban számtalan példát láthattunk arra, hogy cigányok lakta, szegényes falvakban is hódított a migránsoktól való félelem, és az erre épülő fideszes függés.

Fotó: Harmati András/alfahir.hu

A gondolatmenet szerint ezekben a közösségekben azért is volt magasabb a kampány sikere, mert azt mondták,

„oké, hogy nincs orvos, meg alacsony a közmunkáért járó bér, de a migránsok még ezt is el fogják venni”.

A konferencián az ellenzéki pártok hozzáállását is kifogásolták: eszerint kevés az, hogy a pártok kritizálnak, sőt az inkább a civilek dolga. A pártoknak terveket, távlatokat kell nyújtaniuk Kádár-kori kiszámíthatóságra visszavágyó embereknek, mert ha ez elmarad, akkor ők továbbra is inkább a lassú –és akár rossz-, de legalább stabil és kiszámíthatónak gondolt utat fogják választani.

(alfahir.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.