Egy ott lakó férfi szerint feleslegesen is költik a pénzt a Honvéd-projektben

2018-08-03
Több mint egy hónapja várnak a hódmezővásárhelyiek a Miniszterelnökség válaszára
2018-08-03
A nap idézete
2018-08-04

Makón, a Honvédban élő Restás József mondta el véleményét a városrész felújítását célzó projektről.

A férfi feltette a kérdést, hogy megéri-e egyáltalán építkezni a környéken, hiszen süllyednek a házak, a talaj nem a legalkalmasabb. Elmondta, hogy a Kaláka-programban 80-90 ezer forintot kapnak ingatlanonként, hogy újítsák fel azt. Kiemelt képünkön az ő háza látható – ezt a tetőt nyilvánvalóan nem lehet ennyi pénzből rendbe rakni. Úgy látja, feleslegesen is költik a pénzt, hiszen olyan önkormányzati házakat is felújítanak, amik eleve jó állapotban voltak. Elárulta: a városrész képviselőjével, dr. Sánta Sándorral (Fidesz) nem szokott találkozni Honvédban.


Honvéd rehabilitációjára egy milliárd forintos pályázati támogatást nyert a város. Ennek részeként felújítják az önkormányzati lakásokat, többek között épül közösségi ház, sportpálya és játszótér, valamint különböző foglalkozásokat tartanak az ott élőknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.