Márki-Zay: Nincs időm pártalapításra, Lázár el akar lehetetleníteni

Még ma lehet kattintani a Hagymatikumra ,,Az év feltörekvő fürdője” szavazáson
2018-08-31
📺 Évek óta nem hozta rendbe a tankerület a gimi homlokzati díszeit
2018-08-31

Nagyon szeretné, ha még ebben az évben létrejönne egy új mozgalom vagy párt – árulta el Márki-Zay Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Hódmezővásárhelyi polgármester tisztséget is vállalna ebben, de a városvezetés mellett nincs ideje pártalapításra. Szerinte Lázár János el akarja lehetetleníteni Hódmezővásárhelyen.

Márki-Zay Péter szeretné, ha még ebben az évben létrejönne egy új párt vagy mozgalom. A hódmezővásárhelyi polgármester Vujity Tvrtko kérdésére elmondta: ő nem ér rá arra, hogy létrehozzon egy pártot, de úgy látja, lesz ilyen, amihez ő szívesen csatlakozik majd, és akár prominens szerepet is vállal benne. Konkrétan tudja, hogy több ilyen párt vagy mozgalom is formálódik, és hozzátette: jobban örülne, ha csak egy lenne belőle. Azt ugyanakkor egyelőre nem akarta elárulni, hogy kik dolgoznak a formációk létrehozásán.

A városvezető a műsorban elismerte, hogy van igazságtartalom azokban a kritikákban, hogy neki megválasztott vezetőként elsősorban a városával kell foglalkoznia, nem országos ügyekkel. Hangsúlyozta, sok dolga van Hódmezővásárhelyen, mert állítása szerint egy nagyon nehéz helyzetben lévő települést örökölt, a kormánypárti politikusok és sajtótermékek pedig megpróbálják mindenben megkötni a kezét.

Lázár Jánossal, a terület országgyűlési képviselőjével kapcsolatban konkrétan úgy fogalmazott: úgy sejti, ő áll a legtöbb ellehetetlenítése mögött.

Hozzátette: szívesen meghívta volna a volt minisztert egy túrós rétesre, vagy akár többre is, sőt, két beszélgetésére is meginvitálta, de a volt miniszter nem ment el. Pedig Lázár János korábban nehezményezte, hogy Márki nem találkozott vele. Ezt követően a polgármester többször kereste telefonon, de Lázár asszisztense közölte vele, hogy a volt miniszternek fél évre előre le van fixálva a programja.

Ennek ellenére nagy megtiszteltetésnek venné, ha összejönne egy találkozó közöttük, és leszögezte: továbbra is keresni fogja az országgyűlési képviselőt. „Nagyon sok mindenben szeretném a segítségét hívni, például a város összes templomának a felújításában” – fogalmazott, és abban is a segítségét kérne, hogy hozzanak egy 1500 fős munkáltatót a városba.

„Nem szándékozom elhagyni Hódmezővásárhelyt” – szögezte le a városvezető arra a kérdésre, hogy a következő országgyűlési választásokon ringbe szállna-e a miniszterelnökségért, azt ugyanakkor nem zárta ki, hogy a jövőben tisztséget vállalna akár elnökként is egy pártban.

(atv.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.