Letörték az egyik dínó farkát a szegedi kiállításon

2018-09-04
Kerékpártolvaj nőt kaptak el Kiszomboron
2018-09-04
Nem engedi a kormány, hogy az önkormányzat bérbe adja az üres lakásokat
2018-09-04

A két hónapja a Móra-parkban álló dinoszauruszokat kamerákkal figyeli a múzeum, így felvételük van arról is, ahogyan egy egyedül arra járó férfi megrántotta és letörte Tüske farkát. Az esetnek előzménye is van: korábban egy kisebb társaság rángatta meg a dínót, ami ekkor sérülhetett meg úgy, hogy utána már könnyedén eltört – írja a szeged.hu.

A portál emlékeztet: nemrég névadó versenyt hirdetett a Rádió 88, a Facebookon kérték, hogy adjanak nevet a szegediek azoknak a dínóknak, amik a Móra-múzeum előtt állnak. Rengeteg javaslat érkezett, amiből tizenhármat választott ki a zsűri, majd szavazásra bocsátotta azokat. Végeredményt hirdettek: a triceratopst ezentúl Tuloknak hívják, társait pedig Colosnak és Tüskének.

Tüske viszont nem sokáig örülhetett a nevének, nemrég ugyanis valakik kárt tettek a kiállított műdínóban: letörték a farkát. Tüske farkának a legvége hiányzik, ahogy az ezen a fotón is látszik, amint a Szegeden láttalak elnevezésű Facebook-csoportba töltött fel Mészáros Melinda.

A múzeum vizsgálja a kár mértékét, és hogy miként lehetne helyreállítani a dínószobrot, ugyanakkor feljelentést is tettek ismeretlen tettes ellen a rendőrségen.

Az őshüllőket egyébként, a tiltó feliratok ellenére, eddig is rendszeresen fogdosták, és nem ritkán rángatták is a nézelődők, így bizonyos értelemben kisebb csoda, hogy eddig egyiknek sem esett semmi baja.

(szeged.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.