📷 Nem csak kutatnak, alkotnak is a honismeretisek

Megjelent Palya Bea új lemeze, a Hazatalálok
2018-09-15
A nap idézete
2018-09-16

Alkotó Honismerők címmel nyílt tárlat a makói Espersit Házban pénteken. Makói, hódmezővásárhelyi, szegedi, dorozsmai, mindszenti, szentesi és csongrádi honismeretisek munkáit láthatjuk október 4-ig.

Hogyan jön össze a honismeret szeretete és alkotás? A kiállítás kapcsán ezt kérdeztük Gergelyné Bodó Máriától. A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület titkára elárulta: a honismeret jellemzően írásban, kutatásokban mutatkozik be, azonban 2017-ben arra gondoltak, hogy a honismeret szeretete a kézi alkotásokban is megnyilvánulhat. Akkor jött a felismerés, hogy az egyesület tagjai között nagyon sokan vannak, akik tudományos munkásságuk mellett kézzel is készítenek alkotásokat.

– Mindannyian a munkahelyük, kutató tevékenységük mellett végzik ezt a sok-sok örömet adó alkotó munkát. Az alkotó honismerők jelenti a fotósokat, grafikusokat, faragókat, tűzzománc-készítőket, gyékény-készítőket, makett-készítőket – fogalmazott Gergelyné.

A tárlaton több mint nyolcvan művet láthatunk, amit a megyei honismereti egyesület két tagja, dr. Markos Gyöngyi és Ormos Zsuzsanna rendezett. A kiállítás vándor, először tavaly a szegedi Kecskési Művelődési Ház láthatta a közönség, idén áprilisban az agórában, ezt követően került Makóra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.