Nem adott fizetést a dolgozóknak a DAKK? A közlekedési vállalat cáfol

📺 Kóruskoncert töltötte be a görögkatolikus templomot
2018-10-13
A nap idézete
2018-10-14

 

Oldalunkat a DAKK dolgozói keresték fel névtelenül. Levelükben leírták, hogy néhány hete új vezetőség van, fizetést pedig október 10. óta nem kaptak és nem is tájékoztatták őket a késés okáról. Megkerestük a vállallatot, akik visszautasítják az említett vádakat.

,,A cégnél néhány hete új főnökség van, akik azt gondolják, hogy az itt dolgozó munkásokkal mindent meg lehet csinálni. Tizedikére vártuk a fizetést, de az égvilágon semmit nem kaptunk. Senki!!! Egyetlen forintot sem! És ami igazán felbosszantja az itt dolgozókat, hogy senki nem áll ki elénk, hogy elmondják, miért nem kaptunk egyetlen fillért sem!! Megkérdeztük a kollégákat, de se Kecskeméten, se Békéscsabán, se máshol nem kapott senki fizetést. Ma reggel több telephelyen is sztrájk és lincs hangulat alakult ki”

– írja péntek délután írt levelében ,,egy végtelenül felhábodorott DAKK dolgozó”.

Az üzenet után megkerestük a DAKK-ot, akik gyorsan, egy órán belül elküldték válaszukat. Íme:

,,Minden, a DAKK Zrt. állományába tartozó dolgozó munkabére 2018. október 10–ig bezárólag átutalásra került, így visszautasítjuk a megkeresésében említett vádakat. Az említett állításokat minden alapot nélkülözőnek tartjuk, különösen annak fényében, hogy Társaságunkhoz nem érkezett munkavállalóktól jelzés a fizetés esetleges késedelmes átutalásával kapcsolatban.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.