📺 Gyöngyösi: Egyedül indul az EP-választáson a Jobbik, Jakab Péter az új frakcióvezető-helyettes

Rendőrségi spicli a kormánypárt új trollja?
2019-02-09
Karambol volt az M43-ason, Kövegynél
2019-02-09

Egyedül indul az Európai Parlamenti választáson a Jobbik – jelentette be a párt elnökhelyettese Gyöngyösön. Gyöngyösi Márton sajtótájékoztatóján arról is beszélt: a Jobbik az ÁSZ-bírság ellenére sem roppant meg, de az még nem derült ki, hogy a büntetés milyen hatással van az EP-választás kampányára. Új frakcióvezető-helyettest is választottak, Jakab Pétert ellenszavazat nélkül választották meg a Jobbik képviselői.

Két és fél napon keresztül tárgyalt a Jobbik frakciója a párt előtt álló kihívásokról egy mátraszentlászlói panzióban. Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese az egyeztetés légkörével kapcsolatban azt mondta:

„Megbizonyosodhattunk arról, hogy egy egységes, hitében és elszántságban erős frakció vág neki a tavaszi ülésszaknak. Ez azt mutatta meg, hogy az ÁSZ-bírság ellenére sem lankadt a képviselők lelkesedése.”

Az elnökhelyettes azt ígérte az Állami Számvevőszék újabb, 270 milliós bírságával kapcsolatban: mindent meg fognak tenni a Jobbik megmaradásáért, hogy továbbra is eleget tegyenek a választói felhatalmazásuknak.

Részletfizetést kér a Jobbik az ÁSZ-tól, az ezzel kapcsolatos tárgyalások Gyöngyösi szerint a következő hetekben kezdődnek meg. A szervezet döntésével azonban továbbra sem értenek egyet, ezért a bírságot megtámadják a strasbourgi emberi jogi és a brüsszeli bíróságon is.

Egyedül indulnak

Az EP-választásokkal kapcsolatban azt mondta a Jobbik elnökhelyettese: egyedül indulnak, nem látják értelmét szövetkezni, mivel ez egy egyszerű listás szavazás. Ráadásul a Jobbiknak van egyedül európai programja, amit magyar mellett angol nyelvben is bemutattak. Gyöngyösi úgy fogalmazott:

„Nemcsak itthon, hanem Európában is alternatívát állítunk Orbánnal Viktorral szemben, nem fogjuk hagyni, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból és azt sem, hogy a magyar embereknek járó támogatást elvegyék a Fidesz miatt.”

Kevésbé szokványos megoldások

Gyöngyösi Márton azt ígérte, hogy a hamarosan kezdődő parlamenti ülésszakban kevésbé szokványos eszközökkel is küzdeni fognak a diktatúra kiépülése ellen. Hozzátette: a párt nemcsak az országgyűlésben, de azon kívül is azért küzd majd, hogy minél gyorsabban leválthassák az Orbán-kormányt.

Az új képviselők szakértői munkával segítik a frakciót

A frakcióülésen egyeztettek a Jobbik két új országgyűlési képviselőjének teendőiről is. Csányi Tamás Staudt Gábor parlamenti helyére ül be. Gyöngyösi Márton azt mondta: a jászsági politikus a parlament törvényalkotási bizottságában dolgozik majd.

A másik új képviselő, Bencsik János a távozó Szávay István munkáját folytatja a Nemzeti összetartozás bizottságában.

Új frakcióvezető-helyettesről is döntöttek az ülésen. A Jobbik országgyűlési képviselői ellenszavazat nélkül választották meg Jakab Pétert a posztra.

A sajtótájékoztató végén Gyöngyösi Márton újságírói kérdésre kitért Gyurcsány Ferenc helyzetértékelő dolgozatára is. A Jobbik elnökhelyettese a volt kormányfőt nem tartja hitelesnek az Orbán-kormány elleni fellépés ügyében. Úgy fogalmazott:

„A Jobbik úgy gondolja az elmúlt 30 év politikai fordulatai alapján, hogy a XXI. századi pártok sokkal inkább alkalmasak arra, hogy új rendszert építsenek fel. Már csak azért is, mert Gyurcsány Ferenc kormányzása és ténykedése is jelentősen hozzájárult a Fidesz kétharmados győzelmeihez és a diktatúra kiépítéséhez.”

(alfahir.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük