A nap témája: Egy beteg ember foglyai vagyunk

A nap képe
2019-02-10
Egyetlen ország van az EU-ban, ahol stabilan csökken a zöld energia aránya
2019-02-10

Orbán Viktor most éppen betartaná ígéretét. Tavaly ugyanis azt szónokolta híveinek és egyben üzente az ellenzéknek, hogy kíméletlenül elégtételt fog venni az ellenfelein, most pedig egyszerűen be akarja fejezni, amit már az ÁSZ nevű furkósbotjával a kezében lassan és csepegtetve korábban megkezdett: végleg felszámolná a már levadászott, leszalámizott, de a még romjaiban kitartó, valódi ellenzéket. Azokat küldené a nyaktiló alá, akiket sem megtörni, sem megvásárolni nem tudott. Az Állami Számvevőszék, amely nyilvánvaló módon pártérdekeket szolgál ki – fideszes elnökkel az élén nem meglepő módon a kormánypárt érdekeit – adminisztratív eszközökkel próbálja ellehetetleníteni Magyarország legerősebb ellenzéki pártját. Olyan kifinomult, tökélyre fejlesztett bolsevik típusú módszer ez napjaink nemzeti színekbe öltözött, hataloméhes „Putyin-csicska” moszkovitáitól, amelyre még a Rákosi, Farkas Mihály, Gerő Ernő és Révai József nevével fémjelzett „moszkovita négyesfogat” tagjai is csak cuppantós ujjnyalogatással tudnának felelni. Az ma már közhely, hogy a probléma megoldásának első lépése az, hogy diagnosztizáljuk magát a problémát. Magyarországnak pedig jelenleg a legnagyobb gondja az, hogy egy beteg ember vezeti.

Ez a cikk most nem a kényszeres szájnyalogatásról, nyakkendő igazításokról, és még csak nem is a titokzatos grazi kezelésekről szól, hanem annál sokkal többről: Magyarország rabul ejtéséről.

Mert végre ki kell mondanunk, hogy hazánk, a mi drága, szeretett Magyarországunk – amelyet oly sokszor kellett megvédeni őseinknek vérszomjas külső és bosszúszomjas belső monstrumoktól – egy mentálisan megsiklott, a saját hazáját és népét uralma alá gyűrni akaró, az alávaló és megosztó gyűlöletet, az ellenzék – értsd: honfitársak – démonizálását a híveinek propagandaként napi szinten beinjekciózó, megreccsent lélek fogságába került.

Egy újabb belső monstrum tör a saját népére, kizárólagosságot követelve magának. Ugyanolyan kizárólagosságot, mint amit a nyilasok vagy éppen a kommunisták tapostak bele nagyatyáink és apáink arcába, mellkasába a bakancsaikkal és csizmáikkal, és ugyanazzal az ellenségkép gyártással és bűnbakképzéssel, mint amit az egykori monstrumok tetteiből már jól ismerhetünk. Igaz, ami igaz, egyelőre még finom, alantas eszközökkel csalogat bennünket a hatalom a rabságunk felé, de ne legyenek kétségeink, amint nagyobb lesz az ellenállás, annál nyersebb lesz az akarat megnyilvánulása.

A hatalommánia igenis betegség, az egyik legátkozottabb elmebaj, mert a hatalommániába nem csupán egy ember őrül bele, hanem egy egész népet kerget az őrület felé. Mert mi is a hatalommánia vagy más néven a cezarománia általános definíciója?

Hatalmaskodásra, parancsolgatásra, a hatalom adta lehetőségek önkényeskedő s nagyzoló kiélésére, élvezésére irányuló beteges hajlam. Az adott páciensben kialakuló spektrumbetegség, személyiségzavar, uralkodási – valós hatalom birtokában pedig önkényuralmi -kényszer, amely a más emberek fölötti irányítást, diszponálást tekinti céljának, oly módon, hogy bármilyen eszközt bevethetőnek tart a hatalom megszerzése, illetve fenntartása érdekében. Kialakulásának esélye, illetve előfordulási gyakorisága a hatalmat ideiglenesen elveszítő embereknél magasabb, mint a hatalommal nem bíró személyek esetében. A hatalommánia a psziché olyan szintű torzulása, amely erőhatalom birtokában akár a társadalom döntő többségének meggyőződésével szemben képes visszaélni hatalmával, esetleg agressziót, erőszakot alkalmazni saját céljainak elérése érdekében.

Ön szerint ez a jellemzés ráillik a magyar kormányfőre vagy sem?

(B. Ferenc Attila/zsurpubi.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük