Gyöngyösi: Orbán európai karrierjének vége, de Magyarországnak nem kell őt követnie

[share_box]

A Jobbik EP-listavezetője szerdán reggel egy Facebook-posztban reagált a mai néppárti vitára, amely során eldőlhet a Fidesz sorsa: kizárják az európai jobboldali-konzervatív pártcsaládból, felfüggesztik a tagságát, vagy esetleg csak felügyelet alá vonják az európai polgári értékeket feladó Orbán Viktort.

Gyöngyösi Márton szerint bizonyos szempontból mindegy is a mai néppárti szavazás végeredménye, a szégyen már megesett.

“A Fidesz-kormány mostantól kezdve egész Európában a felelőtlenség, a megbízhatatlanság, a sportszerűtlenség, a hatalmi gőg, az árulás és a mértéktelen korrupció szinonimája lett. Ma Orbán Viktor és kormánya ezt jelenti, és mindegy, hogy EPP-tagság nélkül vagy tagsággal, de jogfosztottan áll majd csütörtökön reggel a világ nyilvánossága elé. Erről a kormányról immár mindenki tudni fogja, hogy lopott, csalt, hazudott, gyanúba került, majd amikor a helyzet már menthetetlen volt, saját szövetségeseit és védelmezőit is elárulta”

– fogalmazott a Jobbik elnök-helyettese.

Gyöngyösi március 22-én Hódmezővásárhelyen, a Németh László Városi Könyvtárban tart fórumot, melyen részt vesz Márki-Zay Péter, a város polgármestere is.

Íme a teljes bejegyzés:

Bottyán Róbert

Főszerkesztő

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük